// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Magyar rendezvényeket várnak az ififőváros-projekthez

// HIRDETÉS

Csak tessék, csak tessék! Aki elég kreatív, és magyar rendezvényeket szervezne Kolozsvárott az ififőváros-projekt keretében, azt most megdobják egy kis pénzzel. A jófej gazdag nagybácsi szerepében az RMDSZ.

Szervezékeny egyének, figyelem: pénzt dobott fel az RMDSZ a kolozsvári ifjúsági programok megszervezésére. A pályázat keretében a szövetség idén 75 ezer lejjel támogatja a Kolozsvár számára 2015-re megítélt Európa Ifjúsági Fővárosa címhez kapcsolódó programsorozatot előkészítő magyar eseményeket.
„A kiírás az olyan, 2014-ben megvalósuló programokat helyezi előtérbe, amelyek által a szervezetek fel tudnak készülni a jövő évre, annak érdekében, hogy minél látványosabban és eredményesebben mutassák be a régió magyar vonatkozású gazdaságát, kultúráját és hagyományait” – idézte az RMDSZ hírlevele Kovács Pétert, a szövetség főtitkárát.
A főtitkár hozzátette: a beérkező pályázatok elbírálása az ifjúsági szervezetek bevonásával történik. A támogatásra olyan erdélyi magyar szervezetek pályázhatnak, amelyek gazdagabbá tudják tenni a kolozsvári ifjúsági főváros magyar programkínálatát.
Bodor László, az RMDSZ ifjúsági ügyekben illetékes főtitkárhelyettese a célok közt említette egy olyan „érvényesülési keret” kialakítását, amelyet a magyar fiatalok 2015 után is hasznosíthatnak.
Olyan programok támogatására lehet szeptember 30-ig pályázni, amelyek 2014 júliusa és decembere között valósulnak meg. A pályázati felhívást az RMDSZ honlapján tették közzé.
Az RMDSZ a romániai magyar nemzeti közösség képviselőjeként kap támogatást a román költségvetésből, melynek évről évre mintegy 20 százalékát osztja ki pályázati úton. A magyarságnak 2014-re megítélt támogatás értéke 18,5 millió lej volt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro