// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Magyar nyelvű orvosképzést indítana a Nagyváradi Tudományegyetem

// HIRDETÉS

Mert ebben látja a kitörési lehetőséget. Csókoltatjuk a MOGYE magyar oktatás ellen tűzzel-vassal hadakozó román vezetőit.

Magyar tagozat beindítását fontolgatja az állami Nagyváradi Tudományegyetem orvosi és gyógyszerészeti kara – közölte kedden az Ebihoreanul.ro nagyváradi portál.

Florian Bodog, az orvosi és gyógyszerészeti kar dékánja a portálnak elmondta: a nagyváradi magyar nyelvű orvosképzés elindításában látja annak a lehetőségét, hogy a nagyváradi egyetem kinőjön a kicsinek számító tanintézetek sorából. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátori tisztségét is betöltő dékán úgy vélte, nem ütközne nehézségbe a magyar tanerők biztosítása az egyetemen, hiszen

az egyetemen jelenleg is tanítanak helyi, magyar anyanyelvű tanárok és Magyarországról meghívott tanárok.

A dékán elmondta, a nagyváradi orvosi kar jelenleg is együttműködik a debreceni, szegedi és budapesti orvosi egyetemekkel, és a szegediek fel is ajánlották, hogy minden segítséget megadnak a nagyváradi magyar nyelvű orvosképzés elindításához.

Florian Bodog az MTI-nek elmondta, jelenleg annak az elemzése folyik, hogy lenne-e legalább 50 diák a magyar nyelvű képzésen. Hozzátette, elsősorban a határ menti régió romániai és magyarországi diákjaira számítana, de azt sem tartja kizártnak, hogy Erdély távolabbi régióiból is Nagyváradra felvételizzenek a magyar diákok.

Az MTI kérdésére, hogy kezdeményezi-e a tanügyi törvény megváltoztatását (a hatályos törvény ugyanis felsorolja azokat a romániai egyetemeket, amelyeken magyar nyelvű képzés is folyik, és a nagyváradi egyetem nem szerepel a felsorolásban) a dékán-szenátor nemmel válaszolt. Úgy vélekedett, hogy a nem román nyelvű szak létrehozásához csupán a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) engedélyére van szükség.

Florian Bodog kijelentette, az akkreditációs folyamat egy évig tarthat, és – ha az egyetem döntéshozó testületei a magyar orvosi szak beindításáról döntenek –

leghamarabb 2016 őszén indulhat el a nagyváradi magyar nyelvű orvosképzés.

Mint ismeretes, Romániában jelenleg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) folyik magyar nyelvű orvosképzés. Az egyetem román vezetése azonban az intézményi autonómiára hivatkozva nem hajtotta végre azokat a törvényi előírásokat, amelyek a magyar tagozat intézményen belüli önállóságát biztosították volna, és ez feszültségeket gerjesztett az intézményen belül.

A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult meg 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvos- és gyógyszerészképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro