// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Magyar-magyar vita Köröstárkányban

// HIRDETÉS

Megdöbbentőnek és ízléstelennek nevezték a köröstárkányi magyarság egy részének képviselői, hogy az RMDSZ a helyi szervezet nevére telekkönyveztette a román vérengzés áldozatai tiszteletére állított emlékművet, s lakat került az alkotást körülvevő kis park bejáratára. Szabó Ödön válaszol.

Megdöbbentőnek és ízléstelennek nevezték a köröstárkányi magyarság egy részének képviselői, hogy az RMDSZ a helyi szervezet nevére telekkönyveztette a Bihar megyei településen az 1919-es román vérengzés áldozatai tiszteletére állított emlékművet, ezt követően pedig lakat került az alkotást körülvevő kis park bejáratára.

Az „erkölcsösséget és a hatályos jogszabályokat is sértő” intézkedésre Gábor Ferenc, a Pro Tárkány Egyesület elnöke, valamint a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi és megyei szervezete nyílt levélben hívta fel Kelemen Hunor RMDSZ-elnök figyelmét. A közlemény arra is kitér, hogy a telekkönyveztetést követően az RMDSZ helyi szervezete leszögezte, megemlékezéseket ezentúl kizárólag a szövetség jóváhagyásával lehet szervezni az emlékműnél.

Kis kitekintés múltra és jelenre

Az emlékművet egyébként 1999-ben az RMDSZ állíttatta a református egyház által felajánlott telken – a helyi szervezetet akkor éppen Gábor Ferenc vezette – annak emlékére, hogy 1919 áprilisában román csapatok közel száz tárkányi lakost gyilkoltak meg, többeket pedig megcsonkítottak, vagy élve eltemettek. Gábor Ferenc azonban 2002-ben kilépett az RMDSZ-ből, miután a viszonya megromlott a szövetség helyi képviselőivel.

A Kelemen Hunornak címzett nyílt levélben Gáborék azt állítják, az emlékmű a helyi önkormányzat 2002-ben hozott döntése értelmében köztulajdonba került. Az RMDSZ köröstárkányi szervezete azonban közleményben jelezte a Pro Tárkány Egyesületnek: az alkotás építtetőjeként telekkönyveztette az emlékművet.

„Mivel az emlékmű az elmúlt években megosztotta közösségünket (pl. kettős koszorúzás), szervezetünk úgy döntött, hogy a jövőben ez ne álljon fenn, így arra kéri (…) a civil szervezetet, hogy a 2015-ös évben együtt koszorúzzunk április 19-én (…). Ha valamilyen oknál fogva (…) a civil szervezet mégis úgy dönt, hogy nem április 19-én szeretne koszorúzni, akkor kérjük, jelezzék ezt írásban” – olvasható a köröstárkányi RMDSZ közleményében.

Szabó Ödön válaszol

Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a Krónikának elmondta, a terület, melyen az emlékművet felállították, mindig is a református egyház tulajdonában volt, az építmény telekkönyveztetése azonban elmaradt.
„Lakatot pedig nem tettünk rá, ez provokáció. A helyi RMDSZ-elnök ezért rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen és saját kezűleg vágta le a lakatot.

Egyértelmű, hogy ezzel az üggyel provokálni akartak a választási kampány miatt” – szögezte le Szabó Ödön.

A köröstárkányi magyar-magyar konfliktusról szóló riportunk ezen a linken érhető el.

A mostani helyzet további részleteiről pedig az alábbi linken.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro