// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Magyar győzelem, román iksz: minden vasárnap dől el

// HIRDETÉS

A magyar válogatott hátrányból fordított, a románok az utolsó percben egyenlítettek a labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének utolsó előtti fordulójában.

A frászt hozta a szurkolókra a magyar labdarúgó-válogatott, amikor a csütörtök esti Eb-selejtezőn már a mérkőzés elején hátrányba került a vendég feröeriekkel szemben, de végül 2-1-re legyőzte a szigetország csapatát, így a legrosszabb esetben is csoportharmadikként pótselejtezőt játszhat.

Gyors magyar góllal indulhatott volna a találkozó, de a hetedik percben Gera Zoltán megpattanó beadását Nikolics Nemanja öt méterről csúnyán mellé pörgette. A stabilan védekező vendégek hamar kijöttek a szorításból, sőt, a 11. percben egy hatalmas magyar védelmi hiba után Róaldur Jakobsen révén megszerezték a vezetést. A bekapott góltól teljesen megzavarodott a hazai csapat, rengeteg technikai hibát követtek el a játékosok, számtalan labdát passzoltak rossz helyre és rendre párharcokat vesztettek.

A Groupama Aréna közönsége természetesen kezdett egyre türelmetlenebb lenni és „ébresztőt fújt" az együttesnek, amely az első játékrész utolsó pillanataira tért magához és Bódi Ádám révén könnyen egyenlíthetett volna, de a Debrecen válogatott újonca hatalmas helyzetben gyengén lőtt.

A debütáló futballistát a félidőben le is cserélte Bernd Storck, a közönség ovációja mellett Böde Dániel lépett pályára, valamint egy másik csatár, Németh Krisztián váltotta Tőzsér Dánielt.

Bödének alig négy perc kellett, hogy helyzetbe kerüljön, de ziccerben a vendégek kapusába lőtt. A magyar bajnokság góllövőlistájának éllovasa a 63. percben egy gyönyörű fejessel aztán egyenlített. Egy pillanat alatt megélénkült a meccs, igaz, a feröeriek egy villámgyors kontra végén hatalmas lehetőséget puskáztak el. Nem sokkal később újra Böde volt a főszereplő, a bombaformában futballozó támadó ugyanis a 71. percben egy elképesztően nagy góllal szerezte meg a vezetést a magyar csapatnak, a stadion egy emberként ünnepelte.

A hajrában a feröeriek ugyan erőn felül próbálkoztak, de a magyaroknak így is több lehetősége volt, az eredmény azonban nem változott.
 

Storck elégedett
 

Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a mérkőzés után kifejtette: bár csapata gyorsan hátrányba került, abban az időszakban is optimista volt, mert látta játékosain az akarást.

„Nehéz mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy nem lesz könnyű. Az elejétől fogva támadólag akartunk játszani, de nagyon nehéz helyzetbe kerültünk a korán bekapott góllal. A szünetben kénytelen voltam kockáztatni, ez pedig összességében bevált, hiszen fordítani tudtunk, Böde két szenzációs gólt szerzett. Összességében elégedett vagyok, hogy a pótselejtezőre már biztosan kvalifikáltuk magunkat, de Görögországban is nyerni szeretnénk, nem tudhatjuk, hogy Feröer-szigeteken mit fognak játszani a románok, akár még a második helyre is odaérhetünk" - mondta a német szakvezető.

A magyar válogatott vasárnap a csoportban már biztosan utolsó, sereghajtó görögök otthonában zárja a selejtezősorozatot és ha több pontot szerez Pireuszban, mint a románok Feröer-szigeteken, akkor megszerzi a biztos részvételt jelentő második helyet.
 

Szenvedtek a románok
 

A szintén hazai pályán játszó románok a bukaresti Nemzeti Arénában rekordszámú néző előtt égtek, mint a török zászló. Bár a meccs elején ők alakítottak ki több helyzetet – Sânmărtean már az első percben gólt szerezhetett volna, ha a finn kapus nem tolja ki a gólvonalról a labdát, Chiricheş kapufát fejelt, majd Stancu lövésénél is az északiak hálóőrének kellett védenie, később Keserü kétszer is hibázott –, az első félidő nem hozott gólt. Annál inkább a második: a 67. percben a dallamos nevű Pukki a még dallamosabb nevű Pohjanpalóhoz passzolt, aki már nem passzolt sehova, inkább belőtte a román kapuba a labdát.

Ezzel az állással – mivel Magyarország megverte Feröert – a két csapat helyet cserélt a tabellán, és a románok álltak pótselejtezős, míg a magyarok a közvetlen továbbjutást érő második helyen. A hosszabbításban, a 92. percben aztán mégsem így alakult: egy kapu előtti kavarodást követően Hoban egyenlített ki.

„A bekapott gól után nem tudtunk koncentrálni. Igazságtalanság lett volna, ha elveszítjük a meccset. A fiúk szemére is hánytam, hogy így összezuhantak. Nem normális, hogy így bepánikoltunk” – kommentált a meccs végén Anghel Iordănescu román szövetségi kapitány.

Románia vasárnap a feröeriek otthonában játssza utolsó selejtezőjét – ha kevesebb pontot szerez, mint Magyarország a görögök ellen, akkor a magyar válogatott második helyen egyenesen kijut a franciaországi Eb-re, hiszen az egymás elleni eredmény a piros-fehér-zöldeknek kedvez, miután Budapesten 0-0, Bukarestben pedig 1-1 volt az eredmény, így a mérleg az idegenben rúgott gól miatt Dzsudzsákéknak kedvez.

A magyar nemzeti tizenegy még a harmadik helyről is egyenes ágon kijuthat - ehhez az szükséges, hogy a selejtezősorozat végén a legjobb harmadik helyen álló együttes legyen.

Az északírek csoportelsőként már Eb-résztvevők, miután csütörtökön este 3-1-re legyőzték a görögöket.

A csoport állása

1. Észak-Írország     9  6  2  1  15- 7  20 pont - Eb-résztvevő
2. Románia            9  4  5  -   8- 2  17
3. Magyarország       9  4  4  1   8- 5  16
4. Finnország         9  3  2  4   8- 9  11
5. Feröer-szigetek    9  2  -  7   6-14   6
6. Görögország        9  -  3  6   3-11   3
 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS