// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Magyar egyetem létrehozását ünneplik – magyarok nélkül

// HIRDETÉS

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatói tiltakozásul távolmaradnak a rendezvénytől.

A MOGYE magyar oktatóinak a tiltakozó távolmaradása mellett emlékeznek szerdán az intézményben arra, hogy Mihály román király hetven évvel ezelőtt hozta létre azt a magyar tannyelvű egyetemet, amelyet a marosvásárhelyi tanintézet a  jogelődjének tekint.

Az egyetem honlapján közölt hír szerint A királyság napja című rendezvényen vendégül látják Margit hercegnőt (Mihály király lányát) és férjét, Radu herceget. A hercegi pár jelenlétében avatják fel az egyetem épületén Mihály király domborművét.

Szabó Béla professzor, az egyetem magyar tagozatának a vezetője az MTI-nek elmondta, azt sérelmezik, hogy a hónapokkal ezelőtt elkezdődött évfordulós rendezvényeken szó sem esik arról, hogy az 1945-ös királyi rendelettel magyar tannyelvű egyetemet hoztak létre.

Szabó Béla elmondta, a királyság napja rendezvényein a magyar oktatók nem vesznek részt. „Ha a magyar tagozat elsorvasztása miatti tiltakozásunk jeléül nem veszünk részt azokon a szenátusi üléseken, amelyeken elvileg még döntéseket is hoznak, sok értelmét nem látjuk annak, hogy most kiüljünk a kirakatba egy protokolláris eseményen. Felmerült az is, hogy szervezzünk valamilyen tiltakozó akciót, de végül úgy határoztunk, hogy tekintettel leszünk a hercegi párra, és nem zavarjuk meg a látogatásukat” jelentette ki Szabó Béla.

Hozzátette, bízik benne, hogy a hercegi pár tájékozódott a helyzetről, és tudja, hogy okkal nem lesznek jelen a magyarok az ünnepségen. 

Mihály király 1945 május 28-án királyi rendelettel létesített Kolozsváron magyar tannyelvű egyetemet bölcsészeti, jog- és közgazdaság-tudományi, természettudományi és orvosi karral. A magyar oktatási intézmény pár hónappal később a Bolyai Tudományegyetem nevet vette fel. A királyi rendelet azt is megszabta, hogy a kolozsvári román tannyelvű tudományegyetem a magyar orvostanhallgatókat is befogadja laboratóriumaiba és klinikáiba. Ez a rendelkezés azonban nem teljesült, ezért a magyar orvosi kart Marosvásárhelyre költöztették. A marosvásárhelyi orvosi egyetem 1958-ban vált ki a Bolyai Tudományegyetemből, és kapott önálló jogi státust. 

A MOGYE-n a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvos- és gyógyszerészképzést. Ma az egyetem  döntéshozó testülete a román oktatók kétharmados többségével működik. A magyar vezetők a magyarokat sújtó belső intézkedések ellen tiltakozván 2014 áprilisában testületileg lemondtak tisztségeikből, kivonultak az egyetem szenátusából.

Mint arról beszámoltunk, Románia oktatási minisztere - bár a MOGYE magyar oktatói tájékoztatták a kialakult helyzetről - kiállt az egyetem vezetősége mellett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro