Ma tárgyal Kelemen Hunor Victor Pontával. Szüszpansz és izgalom és körömrágás.
Vízválasztónak ígérkezik az RMDSZ kormányszereplése szempontjából a szövetség elnöke és Victor Ponta miniszterelnök között a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezésről szóló szerdai megbeszélés – emlékeztet a Krónika. Azt azonban, hogy a tárgyalások vége szakítással vagy ígérgetések utáni baráti kézfogással zárul, egyelőre nehéz megjósolni. Annyi azonban bizonyos, hogy még a szövetség képviselői sem értenek egyet abban, hogy kormányon vagy ellenzékben kellene folytatni a politizálást. Egy dologban helyezkednek csak közös álláspontra: a frissen kirobbant koalíciós konfliktustól függetlenül új alapokra kell helyezni a Szociáldemokrata Párttal (PSD) fennálló együttműködést.
Mint ismeretes, két alakulat között annak kapcsán robbant ki a viszály, hogy Románia a külügyminisztérium révén az RMDSZ megkérdezése nélkül lépett be a luxemburgi bíróságon zajló, a szövetség és nemzetközi partnerei által kisebbségvédelmi ügyekben indított perbe.
Márton Árpád háromszéki parlamenti képviselő szerint például a szerdai egyeztetés után kell meghoznia az RMDSZ-nek a döntést, hogy kormányon marad vagy sem. A székelyföldi politikus ugyanis úgy véli, a párbeszéd hiányából fakadnak a koalíciós nézeteltérések.
Vákár István eközben úgy fogalmazott, ha a kormány fenntartja a magyarsággal szembeni ellenséges álláspontját, akkor távozni kell a hatalomból, ha viszont hajlandó változtatni ezen, akkor lehet tárgyalni. A Kolozs megyei önkormányzat RMDSZ-es ügyvivő alelnöke tűrhetetlennek nevezte, hogy a román kormány elutasítja a Minority SafePack által javasolt alapjogokat.
Pataki Csaba szenátor is amondó, hogy előbb még egyszer „körül kell járni a dolgot”, és azután kell bölcs döntést hozni. Borboly Csaba eközben arról beszélt, hogy Kelemen Hunor és Victor Ponta talál megoldást a kialakult helyzetre.
Az RMDSZ-es politikus nyilatkozatait az alábbi linkre kattintva olvashatja el.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.