// 2026. november 7., szombat // Rezso

Ma 14:39-től egy bűnöző vezeti a PSD-t – nem akar lemondani

// HIRDETÉS

Ekkor mondták ki a jogerős ítéletet Liviu Dragnea pártelnök ügyében.

FRISSÍTÉS

Liviu Dragnea a PSD vezetőségi ülése után bejelentette, hogy nem mond le az elnöki tisztségről. A pártvezetőség szinte egyhangúlag úgy döntött, hogy Dragnea maradjon a PSD élén, foglalkozzona választási kampánnyal, aztán majd a júniusi helyhatósági választások után visszatérnek a kérdésre.

-

Négy éves próbaidővel két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken Liviu Dragneát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét a legfelső bíróság a 2012-es referendum ügyében. Az ítélet jogerős.

A legfelső bíróság szigorított az alapfokú ítéleten, Dragneát ugyanis tavaly májusban egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

„Meg vagyunk dermedve. Ez több mint sokkoló, meg vagyunk dermedve attól, hogy ez Romániában megtörténhet. (...) Azt vártuk, hogy Dragneát felmentik.” (Codrin Ştefănescu, a PSD főtitkár-helyettese)

Liviu Dragnea ellen a korrupcióellenes ügyészség (DNA) indított bűnvádi eljárást, és azzal vádolta, hogy az államfő leváltásáról rendezett 2012-es népszavazáson politikai befolyásával visszaélve csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait annak érdekében, hogy az érvényességi küszöböt meghaladó részvételt érjenek el, ami Traian Băsescu akkori elnök leváltásához vezetett volna.

Az akkori balliberális kormánytöbbség alkotmánysértésre hivatkozva felfüggesztette tisztségéből az államfőt, ebben az esetben pedig az alaptörvény értelmében népszavazást kell kiírni, amelyen a polgárok dönthetnek arról, hogy az elnök a helyén maradjon vagy sem.

A népszavazás csak akkor lett volna érvényes, ha azon az összes, a választói névjegyzékben szereplő polgár fele plusz egy fő részt vett volna. A referendum végül érvénytelen lett, mivel a részvételi arány alig haladta meg a 46 százalékot.

Dragnea lemondását kéri a PNL

A nemzeti Liberális Párt (PNL) kéri Liviu Dragnea lemondását a PSD elnöki tisztségéről. Cezar Preda PNL-szóvivő szerint Dragnea tisztségben maradása jogerős elítélése nyomán azt a képzetet erősíti, hogy bűnözők nyugodtan vezethetnek olyan demokratikus intézményeket, mint a parlamenti pártok.

„Minden perc, amit Dragnea ezután a PSD élén tölt, azt a benyomást erősíti Európa-szerte és a demokratikus világban, hogy Romániában a demokrácia hanyatlik” – mondta sajtótájékoztatón Preda.

A népszavazáson a kormányoldal kampányfőnöke Liviu Dragnea volt. Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint a szociáldemokrata politikus olyan rendszert építtetett ki, amelynek segítségével mindent megtettek azért, hogy a népszavazáson – legalábbis papíron – meglegyen az érvényességhez szükséges részvételi arány.

A DNA vádiratában az áll, hogy a Dragnea által kiépíttetett informatikai rendszer adatai alapján napközben folyamatosan, szavazókörökre lebontva tájékoztatták a szavazás állásáról, ennek alapján értesíteni tudta az érintett polgármestereket, hogy mozgósítsák az embereket.

A per során az is fölmerült, hogy olyanok szavazatai is szerepelnek a nyilvántartásban, akik nem is mentek el voksolni, sőt,

a dél-romániai megyékben halottak is szerepeltek a szavazók között.

Az ügyben további 74 személy – polgármesterek, szavazóköri elnökök – ellen indult eljárás.

Dragnea mindvégig tagadta a bűnösségét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro