// 2026. április 14., kedd // Tibor

Lyuk égett a válaszúti templom mennyezetébe

// HIRDETÉS

Kedd délelőtt gyulladt ki, gyorsan eloltották. Húsvétig szeretnék rendbehozni a templom mennyezetét.

Kigyulladt kedden a válaszúti református templom mennyezete – számol be az incidensről az Erdélyi Református Egyházkerület honlapja. A cserepek között szivárgó füstöt Vajda Dezső lelkipásztor vette észre, aki épp akkort készült Kolozsvárra indulni, és azonnal segítséget hívott.

A kolozsvári tűzoltók kiérkezése előtt a környékbeliek maguk igyekeztek eloltani a lángokat, a tűz azonban így is jelentős kárt okozott az épületben: a lángok a mennyezet egy részét emésztették fel, valamit a tetőszerkezetben tettek kárt, a helyiek és a kolozsvári tűzoltók gyors beavatkozása viszont megmentette az épületet.

A válaszúti templom kiégett mennyezetrésze felülről | Fotók: Kiss Gábor

A településen éppen cserélik a villanyhálózatot, és a tűzoltók szerint a folyamatos ki-bekapcsolás válthatta ki a gyenge, ’60-as évekbeli villanyhálózat egyik huzalának felhevülését, amely a tűzhöz vezetett – áll az egyházkerületi tudósításban. A templom mennyezete három rétegből áll, ezt a szakértők szerint teljesen ki kell cserélni a villanyhálózattal és a tetőszerkezet egy részével együtt, de belső és külső tisztításra, meszelésre is szorul az épület. 

A 17. századi, B kategóriás műemlék templom belsejét két éve újították fel, az idei évre pedig újabb javítási munkálatokat tervezett a gyülekezet. A mai nap folyamán a födém és a tetőszerkezet gerendáit támasztják ki, hogy megakadályozzák a további romlást. A templomot húsvétig szeretnék használható állapotba hozni, mondta el Vajda Dezső lelkipásztor, addig az istentiszteleteket a gyülekezeti teremben tartják.

A válaszúti református templom  | Fotók: Kiss Gábor

A gyülekezetnek nincs meg az anyagi alapja minden javítási munkálathoz, de bízik a biztosító közbelépésében és az emberek segítőkészségében. Az Erdélyi Református Egyházkerület sürgősségi segéllyel járul hozzá a helyreállítási munkálatok mielőbbi elvégzéséhez.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

Amikor egy országban a hatalom jobb keze nem tudja, mit csinál a bal…

Szántai János

… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Bethlen István egykori miniszterelnök végnapjai a szovjet levéltári források tükrében

Sólyom István

A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.

És akkor a miniszter felvett egy maroknyi homokot és odadugta a lefagyott hivatalvezető orra alá

Fall Sándor

Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Választás: kétharmados Tisza-többség több mint 90 százalékos feldolgozottságnál
Krónika

Választás: kétharmados Tisza-többség több mint 90 százalékos feldolgozottságnál

Közzétette a magyarországi parlamenti választás első hivatalos részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda (NVI). A szavazatok magas feldolgozottságánál a Tisza Párt vezet a Fidesz előtt, a Mi Hazánknak van még esélye bejutni az Országgyűlésbe.

Mi marad a román gazdaságnak, ha már a saját autóját is végképp elveszíti?
Főtér

Mi marad a román gazdaságnak, ha már a saját autóját is végképp elveszíti?

Azt a Daciát, amely már 1999 óta nem a sajátja, hanem a Renault-csoporté, amely egyre inkább külföldi gyártósorokban gondolkodik.

Eredmények, több mint kilencvenszázalékos feldolgozottságnál
Székelyhon

Eredmények, több mint kilencvenszázalékos feldolgozottságnál

Közzétette a 2026-os magyarországi országgyűlési választás első részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda.

Trump szűkszavúan reagált, amikor a magyar választási eredményről kérdezték
Krónika

Trump szűkszavúan reagált, amikor a magyar választási eredményről kérdezték

Nem kommentálta Donald Trump amerikai elnök a magyarországi országgyűlési választások eredményét, amely szerint közeli szövetségese, Orbán Viktor alulmaradt a kétharmados győzelmet arató Magyar Péter vezette Tisza Párttal szemben.

A becsapódás utáni állapotok a csíkszeredai tömbháznál
Székelyhon

A becsapódás utáni állapotok a csíkszeredai tömbháznál

Hatalmas robajjal csapódott be egy tömbház bejáratába egy személyautó szombaton este Csíkszeredában, a Tető utcában. Fotókat kaptunk, amelyek az becsapódás után nem sokkal készültek.

// még több főtér.ro