// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Lóvá tennék a drótszamártolvajokat

// HIRDETÉS

Sok Antonio Ricci lepi el Kolozsvárt, miután Tolvajkergetők néven polgári öntevékeny csoport alakult a biciklitolvajok felderítése érdekében.

Készülhetnek a 21. századi Biciklitolvajok leforgatására az erdélyi filmrendezők, Kolozsváron civil fellépés szerveződik a kerékpárelkötések ellen. S miközben Vittorio de Sica hőse, Ricci magányos harcosként próbálja visszaszerezni a létfenntartásához elengedhetetlen biciklijét, a Krónika szerint kincses városban nemrég Tolvajkergetők néven polgári öntevékeny csoport alakult.

Az ötletet egyébként Magyarországról importálták a fiatalok, s ki szeretnék terjeszteni Erdély és a Partium minél több városára – Aradról, Nagyváradról, Marosvásárhelyről és a székelyföldi városokból is jelezték már fiatalok, hogy érdekli őket a program.

A kezdeményezés lényege, hogy GPS-es és rádiós jeladóval ellátott csalibicikliket helyeznek el közterületen, majd ellopásukat követően kísérletet tesznek a tolvaj elfogására. Ha utolérik, megpróbálják jobb belátásra bírni a tolvajt, majd jelentik a rendőrségen az esetet.

A Kolozsváron élő fiatalok már meg is tartották első próbaakciójukat, ami sikeresnek bizonyult: a Tolvajkergetők segítségével a rendőrség három visszaeső kerékpártolvajt is azonosított, az ügyészség pedig napokon belül dönt arról, hogy vádat emel-e ellenük.

„A vasútállomás mögött, a Gyufagyár utcában helyeztünk el egy jeladóval felszerelt kerékpárt, ahonnan háromnegyed óra múlva ellopták. A GPS-jeleket követve megtaláltuk a biciklit, majd kihívtuk a rendőrséget. Kellemesen csalódtunk, a nyomozó ötször köszönte meg a segítségünket" – elevenítette fel a történteket a Krónikának a csoportosulás nevében P. A., aki mindössze monogrammal vállalta a médiaszereplést. Hozzáfűzte: a rendőröket eleinte meglepte a dolog, majd szemmel láthatóan élvezték a tolvajkergetést.

A Kolozs megyei rendőrség legutóbb közzétett adatai szerint egyébként nem kérdés, hogy hasonló biztonsági intézkedésekre szükség van a kincses városban: a megyeszékhelyen naponta eltulajdonítanak legalább egy kerékpárt. Mint kiderült, 2013 januárja és szeptembere között 251 kerékpárnak kelt lába Kolozsváron. Eközben a kerékpárok alig egyharmada került vissza az eredeti tulajdonoshoz. A 251 bejelentett eset közül 84 esetben volt eredményes a rendőrség nyomozása, összesen 43 gyanúsítottat azonosítottak, és mindössze 72 ellopott kerékpárt találtak meg, és szolgáltattak vissza jogos tulajdonosának.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro