// 2026. október 14., szerda // Helén

Liberalizálták az energiapiacot, és ha ön nem tudja, ez mit jelent, többet fog fizetni az áramért

// HIRDETÉS

A csapnivaló kommunikáció miatt sokan nem tudják, mi ez az egész, így ki is tolják az átállásra szánt határidőt.

A nagy lényeg, hogy január elsejétől liberalizálták a romániai elektromosáram-piacot, ezentúl teljes mértékben szabadpiaci árak, és szabadpiaci verseny határozza meg a szektort, a fogyasztók pedig a számukra legmegfelelőbb (legolcsóbb) ajánlatok szerint szabadon választhatnak az elérhető szolgáltatók közül.

Vagyis január 1-jétől megszűnnek az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) által megszabott árak,

a mintegy 6 millió fogyasztó, aki eddig a szabályozott piacon maradt pedig eldöntheti, hogy marad az eddigi szolgáltatónál, vagy egy jobb ajánlattal előrukkoló másikhoz szerződik át. Az ANRE ennek megfelelően arra kötelezte a szolgáltatókat még a tavalyi év (2020) végén, hogy a közelgő változásról legalább kétszer tájékoztassák a fogyasztóikat, majd tegyék meg az új, szabadpiaci árajánlatukat.

Ám az ANRE elszúrta a dolgot, mert a tájékoztatásra csak október és november folyamán került sor – a számlához csatolt levelet pedig sokan olvasatlanul vágták a kukába, gondolván, hogy valami érdektelen dolog –, az új árajánlatokat pedig csak decemberben tették meg a szolgáltatók. Az átállásra eredetileg csak február 1-ig volt lehetőség úgy, hogy az új szerződések január 1-jétől visszamenőleg érvényesek legyenek, ezután már csak az új szerződés megkötésének dátumától kezdődően játszanak az új árak.

Ezt a határidőt tolnák most ki egy határozattal március 31-ig.

(A határozat egyelőre csak tervezet formájában létezik.)

Aki semmit nem tesz, annak automatikusan meghosszabbítják a szerződését az aktuális szolgáltatónál, csakhogy átkerül az egyetemes szolgáltatás díjszabásába, ami az új szabad piacon várhatóan a legborsosabb ár lesz. Ez gyakorlatilag az ANRE által jóváhagyott legmagasabb árküszöb, ha a felhasználó (ön) kissé szétnéz, szinte biztos, hogy talál jobb ajánlatot (átmehet egy olcsóbb szolgáltatóhoz), vagyis tovább lehet égetni a lapostévét ugyanazért a pénzért.

Ha meg szeretné tudni, melyik az ön számára lejobb ajánlat, kattintson át az ANRE árszimulátorára, amely az ön által megadott adatok mentén az összes szolgáltató ajánlatát összehasonlítva mutatja meg a legjobb lehetőséget.

A határidő kitolásával párhuzamosan remélhetőleg a fogyasztókat is alaposabban tájékoztatják majd március végéig, de azért tartsa nyitva a szemét, mert erre nálunk sosem lehet mérget venni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro