// 2026. február 26., csütörtök // Edina

Leszoktatnák a többórás belvárosi kávézgatásról a kolozsváriakat

// HIRDETÉS

Szinte duplájára drágul a parkolás a városközpontban.

Gondolkodásra késztetné a kolozsváriakat a városvezetés: a parkolódíjak emelésével ébresztené rá őket arra, hogy nem kell feltétlenül mindenhova gépkocsival menni. Sőt! Emil Boc polgármester azt reméli, a kincses város lakói a saját zsebükön tanulják meg: ideje letenni az autót. Ezekből ugyanis háromszor annyi van, mint 2000-ben volt:

200 ezer gépkocsi rója nap mint nap Kolozsvár utcáit, melyek nem lettek szélesebbek.

Hogy megszűrjék ezeket, ismét drágul a parkolás, és nem is kevéssel: január elsejétől 40 százalékkal kell többet fizetni azért, hogy valamelyik központbeli parkolóban, utcában hagyjuk az autót. A helyi tanács szerdai ülésén fogadta el az új díjszabást:

a városközpontban félórára 3,5, egy órára 7 lejt kell fizetni (az eddigi 5 lej helyett). Két óra állomásozás már ennek duplájába, 14 lejbe kerül. A város kevésbé központi részein az említett összegekért kétszer annyi ideig lehet parkolni. Emil Boc polgármester nem is rejtette véka alá, hogy

a fő cél: annyira megdrágítani a parkolást, hogy a kolozsváriaknak ne érje meg gépkocsival behajtani a városközpontba.

Ezáltal biztosítanák a folyamatos parkolási lehetőséget a belvárosban, érvelt.

„Hogy ne érje meg 8 órára ott hagyni az autót, miközben bejövök kávézni a teraszra. Jöhetek közszállítási járművel is, vagy azt is megtehetem, ha kávézni akarok, hogy ne hajtsak be autóval a terasz bejáratáig”

– tanította civilizációra a kolozsváriakat Boc. Álljon meg a menet! – szóltak közbe – nem mindenki azért jön kocsival a belvárosba, hogy órákig kávézgasson, sokaknak ott a munkahelyük, a gyereket viszik óvodába, iskolába, vagy hivatalos ügyeiket intézik. Boc szerint a kávézgatók kiüldözésével épp számukra biztosítanák a helyet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Az RMDSZ elnöke elmondta, kit támogatnak az erdélyi magyarok a magyarországi választáson
Krónika

Az RMDSZ elnöke elmondta, kit támogatnak az erdélyi magyarok a magyarországi választáson

Az erdélyi magyarok elsöprő többsége Orbán Viktort és a kormánypártokat támogatja – jelentette ki Kelemen Hunor az áprilisi országgyűlési választások kapcsán.

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket
Székelyhon

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket

„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán
Krónika

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.

Erdei sétára mentek, egyiküket megtámadta egy medve
Székelyhon

Erdei sétára mentek, egyiküket megtámadta egy medve

Könnyebb sérüléssel megúszta egy oltszemi fiatalember azt a medvetámadást, amelyben szombaton volt része a faluhoz közeli erdőben.

// még több főtér.ro