// 2026. május 21., csütörtök // Konstantin

Lerúgta magáról a román Mihály vajdát a nagyváradi Olaszi temető

// HIRDETÉS

Visszakapta eredeti nevét a mára parkká alakított egykori sírkert.

A váradiak több éves sérelmét orvosolta szerda délutáni ülésén a nagyváradi városi közgyűlés, amikor visszanevezte Olaszi parkká a néhány évvel ezelőtt Mihály havasalföldi vajdáról elnevezett egykori Olaszi temetőt.

Ilie Bolojan polgármester régi mániája, hogy a város főterén, a Szent László téren a Trianon után a római katolikus püspöki palota elé átvitt Szent László-szobor helyén álló Mihály vajda-szobor helyére egy Ferdinánd román királyt ábrázoló alkotást helyezzen ki.

Öt évvel ezelőtt az önkormányzat el is döntötte, hogy a Mihály-szobrot áthelyezik az Olaszi temető helyén kialakított parkba, amelyet el is neveztek a vajdáról, aki a román mitológia szerint először „egyesítette” Erdélyt a két román fejedelemséggel, bár erről ő nem is tudott.

Ez persze kiverte a biztosítékot a város mintegy ötvenezres magyar közösségének körében,

hiszen a hosszú ideig elhanyagoltan omladozó-romladozó, majd végül korszerű, tetszetős parkká alakított temető a felszámolása ellenére is a város magyar kegyeleti helyszínének minősül.

Mivel a Mihály-szobrot 1990 után a város főterén felállíttató, román katonatiszteket tömörítő soviniszta szervezet kígyót-békát rákiabált a város vezetőire, és mindent megmozgatott annak érdekében, hogy a minimális művészi értékkel sem bíró szobor, amely amúgy is egy olyan személyt ábrázol, akinek semmi köze Váradhoz, a város főterén maradjon, a polgármester végül letett arról, hogy az Olaszi temetőbe költöztesse. 

Ennek nyomán az Erdélyi Magyar Néppárt kezdeményezésére – amelynek Zatykó Gyula személyében magyar ügyekben is illetékes polgármesteri tanácsadója van a városházán – a polgármester beleegyezett az egykori temető eredeti nevének visszaadásába, és mivel pártja, a Nemzeti Liberális Párt kétharmados többségben van, végül könnyen át is vitte akaratát.

Persze a park nevét magyarul nem tüntetik föl, mivel a polgármester valamiért úgy gondolja, ezt a hatályos törvények nem teszik lehetővé.

Arról viszont nem tett le, hogy a Mihály-szobor helyére Ferdinánd kerüljön, akinek amúgy pontosan ugyanannyi köze van a városhoz, mint a havasalföldi vajdának.

Ennek nyomán ismét csak román-román szoborvita zajlik Nagyváradon. 

Ami persze nem igazán jelent elégtételt azért, hogy a városalapító Szent László lovas szobra a főtéren továbbra sem kaphat helyet, ezért a polgármester ígérete szerint a várban – ahol annak idején a királyt eltemették – állítják majd fel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek
Székelyhon

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.

// még több főtér.ro