// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Lehúzza a rolót a Gyergyói Kisújság

// HIRDETÉS

Mert a lapeladásokból nem tud megélni, a fizetett hirdetések pedig elmaradtak. Az önkormányzati reklámok például azért, mert csúnyákat írtak a polgármesterről.

Több mint húsz év és 1600 lapszám után – a hivatalos közlés szerint ideiglenesen – megszűnik a Gyergyói Kisújság című hetilap.  „ Mi nem megszűnésről beszélünk, hanem a tevékenység ideiglenes felfüggesztéséről. A többiről a polgármestert kell kérdezni” – mondta Ábrahám Imre, a Gyergyói Kisújság volt főszerkesztője a Székelyhonnak.

Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere erre reagálva ennyit mondott: „Eddig különböző hirdetéseket jelentettünk meg az újságban, s ezek árával támogattuk a lapot. Most úgy döntöttünk, nem hirdetünk tovább. Ez, ami a polgármesteri hivatalt érintheti ebben a kérdésben, más közünk nincs a Kisújsághoz.” Hozzátette, sajnálja egyébként, hogy egy nagy múltú újság megszűnik, ez veszteséget jelent a közösség számára.

Mezei elmondta, a fizetett hirdetések leállításának oka, hogy olyan cikkek jelentek meg az  újságban, amelyek rossz színben tüntették fel a lakosság előtt. „Nem támogatunk olyan újságot, amely negatív írásokat közöl személyesen rólam és az önkormányzatról. ”

 „Ez még nem megszűnés, nem felszámolás. A felszámolás azt jelenti, amikor eltűnik valami végleg. A helyzet most az, hogy meghatározatlan időre fel van függesztve a lap és az ezt kiadó cég tevékenysége” – ismertette álláspontját Zári Zsolt, a hetilapot eddig kiadó Kisújság Alapítvány ügyvezető igazgatója.

Elmondta: „évek óta voltak problémák, a gazdaság döcög, az embereknek kevés a pénze, egyre kevesebb a reklámozó, s sajnos egyre kevesebb fogyott az újságból. Úgy döntöttem, nem tudom tovább vállalni, hogy így folytassuk. Vezetőtanácsi ülést tartottunk, elmondtam a véleményemet, ők mondtak ezt is, azt is, de a lényeg, hogy szavakból csak fellegvárakat lehet építeni, pénz nélkül nem lehet újságot működtetni. Támogatás nélkül, csak a lap eladásából nem tudunk megélni. Ha már itt tartunk, ezúton is megköszönöm mindenkinek, aki eddig támogatta a lapot, nagyon hálás vagyok a segítségükért.”

Zári Zsolt nem titkolja, a jelenlegi támogatás nem elég. Támogatásról beszélünk, mert a legtöbb reklámozó nem a reklám kedvéért, hanem azért hirdetett a lapban, hogy azt segítse. Idén is több olyan cég vonta vissza a támogatását, akik éveken keresztül a Kisújság mellett álltak, így már nem volt fenntartható. Ez vezetett a tevékenység felfüggesztéséhez. Ismételten hangsúlyozta: felfüggesztésről van szó.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro