// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Lehullhat a lepel a SRI és a legfőbb ügyészség titkos paktumáról

// HIRDETÉS

Miután elviekben minden érintett fél hozzájárul a titkosítás feloldásához.

Egyre közelebb állunk ahhoz, hogy nyilvánosságra kerüljön a legfőbb ügyészség és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) között megkötött titkos megállapodás. Az ügyészség szerint már csak a SRI jóváhagyásán múlik az ügy, a hírszerző szolgálatot ellenőrző parlamenti bizottság elnöke szerint viszont már ez is megvan.

A legfőbb ügyészség kedden eset jelentette be, hogy teljesültek a törvényes feltételek a 2009-ben kötött megállapodás titkosításának feloldására. Megjegyezték: várják a SRI véleményét, hogy szerintük feloldható-e a titkosítás.

Márpedig a jelek szerint a hírszerzés sem látja akadályát a dokumentum nyilvánosságra hozatalának: Claudiu Manda  a SRI tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság elnöke legalábbis ezt mondta a testület keddi ülését követően

„Tájékoztattam a bizottságot, ismét tárgyaltam a SRI igazgatójával. A helyzet elemzését követően arra a következtetésre jutott, hogy a megállapodás minden cikkelyének titkosítása feloldható és nyilvánosságra hozható. Tehát egyetlen olyan elem sincs, amibe ne egyeztek volna bele, így ma vagy legkésőbb holnap reggel a SRI átküldi a legfőbb ügyészségnek a titkosítás feloldására vonatkozó beleegyezését, majd kérni fogják az ügyészség beleegyezését is” – nyilatkozta Manda.

Megjegyezte, hogy a megállapodás a legfőbb ügyészség és a hírszerző szolgálat között jött létre, így az ügyészségnek is bele kell egyeznie, hogy feloldják a dokumentumok titkosítását. Miután viszont az ügyészség is közölte, hogy ennek nem látja akadályát, elvileg már csak idő kérdése, mikor tárják őket a nyilvánosság elé.

Mint arról beszámoltunk, a SRI és az ügyészségek között megkötött megállapodások nyilvánosságra hozatalát Viorica Dăncilă miniszterelnök kérte. A miniszterelnök azért tartja fontosnak ezt a lépést, mert „hatalmas érdeklődés mutatkozik” bizonyos dolgok tisztázása iránt, amelyek befolyásolják Románia demokratikus államként való működését, amelyben az államhatalmi ágak egymástól függetlenül működnek. A miniszterelnök kérése a törvény azon előírásán alapszik, amely szerint tilos államtitoknak minősíteni olyan információkat, amelyek esetleges törvényszegést lepleznének.

A kormányfő kérése nyomán Tudorel Toader hivatalosan is felkérte a legfőbb ügyészséget a dokumentumok titkosságának feloldására.

Korábban az elnöki hivatal közleményben cáfolta azokat a sajtóban keringő információkat, amelyek szerint az államfő által elnökölt Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) határozatai alapján kötött az SRI titkos megállapodásokat különböző intézményekkel, köztük a korrupcióellenes ügyészséggel (DNA).
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro