// 2026. november 7., szombat // Rezso

Lehetnek párttagok a közmédia vezetőtestületének tagjai

// HIRDETÉS

Itt-ott alkotmányellenes az új közmédiatörvény, de az rendben van a talárosok szerint, hogy a PSD eltörölte a rádió- és televízióilletéket.

Részben alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította szerdán az alkotmánybíróság azt a bukaresti parlament által júniusban elfogadott törvénymódosítást, amely a közmédia működésében hozott volna új szabályokat. A testület közleménye szerint 

két cikk esetében adtak helyt a PNL által emelt alkotmányossági kifogásoknak. 

Az egyik cikkely lemondásra kötelezte volna a két intézmény igazgatótanácsi tagjait esetleges párttagságukról addig, amíg a vezetőtestület tagjai maradnak, a másik pedig új igazgatótanács kinevezését írta elő 90 nappal a módosító indítvány hatályba lépése után mindkét intézmény élén.

Az első a szabad társulás és pártválasztás jogát korlátozza indokolatlanul, mert a vezetőtanácsi tagok nem minősülnek köztisztviselőknek, a másik pedig retroaktívan megszüntette volna azoknak az érvényes, az új módosítás által nem érintett szabályoknak a gyakorlati hatását, amelyek alapján kinevezték a közszolgálati tévé és a rádió igazgatótanácsának tagjait.

Az alkotmánybírák azt is kifogásolták, hogy az ügydöntő jogkörrel rendelkező képviselőház jelentős mértékben módosította az indítvány szövegét a szenátusban első házként megvitatott változathoz képest, ami sérti a kétkamarás parlament döntéshozási mechanizmusának elvét, de 

a törvénymódosítás többi pontját nem nyilvánította alkotmányellenesnek.

A képviselőház júniusban egyebek mellett arról határozott, hogy szétválasztja a két intézmény elnöki és vezérigazgatói tisztségét, amelyet eddig egyetlen személy töltött be. Másik fontos változtatás, hogy megállapították: a két intézmény működési költségeiről minden évben az állami költségvetésben rendelkeznek.

Ez azért újdonság, mert a két intézmény költségeit az év elejéig jelentős mértékben az úgynevezett rádió- és televíziódíjból fedezték, amit az állampolgárok fizettek. Ezt az illetéket a PSD-ALDE kormány eltörölte, az ellenzék viszont úgy ítélte meg, hogy ez a közmédia anyagi (és egyben tartalmi) függetlenségének megszüntetése.

A módosításban külön említésre került, hogy a két intézmény működési és fejlesztési költségei mellett állami költségvetésből fedezik a nemzeti kisebbségeknek szánt adásokat is, ami az RMDSZ kezdeményezésére került be a jogszabályba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro