// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Lehallgatási botrányban a CNA elnöke

// HIRDETÉS

Ééés Traian Băsescu államfő öccsének ügye után máris itt az újabb lehallgatási botrány. Főszereplője stílszerűen az audiovizuális tanács elnöke.

Újabb lehallgatási botrány tört ki a romániai közéletben, miután olyan hangfelvétel került nyilvánosságra, amelyen az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) elnöke arról beszél: bizonyos csatornákat kiemelt elbánásban kell részesítenie.

A hangfelvételt a Realitatea hírtelevízió tette közzé, és az hallható rajta, amint Laura Georgescu CNA-elnök arról panaszkodik, hogy Georgică Severin, a szenátus művelődési bizottságának kormánypárti, szociáldemokrata elnöke nyomást gyakorolt rá, hogy megszólalási lehetőséget biztosítson a számára, illetve, hogy kedvező elbánásban részesíti a kormányhoz közel álló, sőt a kormány hivatalos szócsövének számító România TV-t. Egy másik felvételen valakit arra próbál rábeszélni, hogy öt laptoppal támogassa meg az intézményt.

Severin Georgescu lemondását követelte, a képviselőház művelődési bizottsága pedig szerdán meghallgatásra idézte be a CNA-elnököt. Gigel Ştirbu, a bizottság elnöke szintén Georgescu lemondását követelte, egyúttal arra volt kíváncsi, kivel beszélt Georgescu az elmúlt napokban.

A CNA elnöke a szerdai meghallgatást követően azt mondta, a hangfelvételeket manipulálták és megcsonkították, az általa mondottakat kiemelték a kontextusukból, hogy befeketítsék őt.

A bizottság amúgy teljesen hiába hallgatta meg, a parlament ugyanis nem mozdíthatja el a helyéből.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro