// 2026. augusztus 31., hétfő // Erika, Bella

Legyalulták a hollandok a brazilokat a bronzmeccsen

// HIRDETÉS

Kis játékvezetői segédlettel. Lehet, hogy Louis van Gaal már nem utálja annyira a világbajnoki bronzmeccset. FRISSÍTÉS: nyilatkozatok, háttér, góllövőlista.

Louis van Gaal minden bizonnyal meg fogja köpdösni a világbajnoki bronzérmet. Sőt talán páros lábbal ugrál még rajta egy ideig. Na jó, lehet, hogy annyira mégsem gyűlöli, ha már az általa irányított holland válogatott 3-0-ra legyőzte a házigazda brazilokat a labdarúgó-világbajnokság szombati kisdöntőjében.

Ezt csak azért jegyeztem meg, mert a Manchester United jövendő menedzsere az argentinoktól az elődöntőben elszenvedett vereség után azt mondta, hogy a bronzmeccs úgy hülyeség, ahogy van, nincs, amiért lejátszani, mert a vesztes ráadásul két kudarcos meccs után mehet haza.

Nos, a holland válogatott tett róla, hogy ne vesztesként térjen haza a bronzmeccsről.

Na jó, az algériai játékvezető, Dzsamel Hajmudi is hozzátette a magáét. Az észak-afrikai sporttárs ugyanis olyan szinten fújt félre a meccsen, hogy az döntően befolyásolta a végeredményt.

Mondjuk tény, hogy a hollandok valahogy jobban akartak, mint a másik elődöntőben a németektől történelmi, 1-7-es vereséget szenvedő brazilok, de akkor is: az első két holland gólban keményen benne volt a játékvezető.

A németelaföldiek már a meccs elején letámadtak, és a sárgalapok miatti eltiltás után visszatérő brazil csapatkapitány, Thiago Silva rögtön meg is villant: olybá tűnt, mintha lerántotta volna a kapura törő Arjen Robbent. Nos, a lerántás ténye egyáltalán nem biztos, az viszont igen, hogy Silva hozzáért Robben vállához, aki a korábbi meccsekről ismert rutinnal feldobta magát.

Mindez még a tizenhatos előtt történt, a Hajmudi sporttárs által befújt tizenegyes semmiképp sem volt jogos. Illetve ha annak tekintette, akkor az utolsó védőként szabálytalankodó Silvát ki kellett volna állítania, de ilyen apróságok miatt ezen a vébén nincs amiért háborogni. Főleg úgy, hogy a nyitómeccsen maguk a házigazda brazilok kaptak egy fantomtizenegyest a horvátok ellen Fred esztétikus műesése után

A megítélt büntetőt van Persie vágta be, majd nem sokkal később Hajmudi sporttárs és stábja ismét megvillantotta klasszisát, amikor De Guzman lesen kapta Robben indítását a jobb oldalon, de mivel ezt a játékvezetői stáb másként látta, nyugodtan beadhatott, a beívelést David Luiz szinte a gólvonalról fejelte hátra – egyenesen Blindhez, aki a nagylelkű ajándékot megköszönve megkettőzte a holland előnyt.

Innentől kezdve szinte csak a brazilok támadtak, de hiába – Hajmudi sporttárs gondoskodott róla, hogy még szépíteni se tudjanak, amikor a második félidő derekán Blind buktatta a holland tizenhatoson belül Oscart, de a játékvezető inkább utóbbinak ítélt sárgát az általa látni vélt műesésért. Mondjuk, ebből a szempontból döntetlenre alakult a meccs, mert kevéssel később azt sem fújta be, amikor Fernandinho vágta fel Robbent a brazil büntetőterületen belül.

A végeredmény azonban nem ezen múlt, hanem Janmaat passzán, aki egy kontra végén Wijnaldummal rúgatott gólt. A brazilok tehát ismét kiütéses vereséget szenvedtek, jöhet a selecao újjáépítése az alapoktól, a jelenlegi szöv.kap. és válogatott beszántása, sóval való behintése és örök időre való megátkozása, a hollandok pedig mérsékelten büszkén hirdethetik, hogy a négy évvel ezelőtti ezüst után most bronzérmesek lettek a vébén.

Van Gaal: ez a legjobb csapatom

A meccs után az immár bronzérmes hollandok távozó szövetségi kapitánya, Louis van Gaal agyondicsérte tanítványait. „Ez a legjobb csapat, amelyet valaha irányítottam. Nem a futballtudását tekintve, hanem emberileg” – mondta.

„A csapat és a stáb összes tagja dicséretet érdemel, hiszen nem könnyű egy Van Gaal mellett dolgozni. Mindent összevetve elégedett vagyok a szereplésünkkel, csak négy gólt kaptunk, és átlagban kettőnél többet szereztünk mérkőzésenként. Nehéz volt a brazilok ellen futballozni, egy nappal többet pihentek, mi pedig egy hosszabbítást is lejátszottunk. A játékvezető szinte mindig rosszul döntött ezen a mérkőzésen, általában a mi kárunkra” – értékelt.

Luiz Felipe Scolari, a brazilok mestere is csapatát, illetve önmagát dicsérte. „Dicséret illeti a játékosokat, még akkor is, ha a vébé vége nem jól sikerült. Ma nem játszottunk rosszul. Három világbajnokságon jártam, és mindig az első négyben végeztem” – idézte fel, hogy 2002-ben világbajnoki címig vezette a brazil válogatottat, 2006-ban pedig negyedik lett a portugálokkal. Pályafutásának folytatásáról – egyes hírek szerint a németek elleni történelmi vereség után eldőlt: menesztik – nem kívánt érdemben nyilatkozni.

Bronzmérkőzés:

Hollandia-Brazília 3-0 (2-0)
Brazíliaváros, Mané Garrincha Nemzeti Stadion, 69 000 néző, v.: Dzsamel Hajmudi (algériai)
 gólszerzők: van Persie (3., 11-esből), Blind (16.), Wijnaldum (90.)
 sárga lap: Robben (9.), De Guzman (35.), Vlaar (43.), illetve Thiago Silva (2.), Fernandinho (54.), Oscar (68.)

Másodszor zárt negyedikként a házigazda

Azt megelőzően, hogy szombati bronzmérkőzésen a hollandoktól elszenvedett 3-0-s vereség után Brazília házigazdaként negyedikként zárt a labdarúgó-világbajnokságon, egyszer, 2002-ben fordult elő, hogy a hazai csapat negyedik helyen végzett, akkor a japánokkal társrendező dél-koreaiak kaptak ki a bronzcsatán.

Öt elsőséggel a vb-k történetének legeredményesebb csapata, az ezúttal másodszor házigazda Brazília 1950-ben az otthoni vb fináléjában, a Maracana Stadionban 200 ezer néző előtt 2-1-es vereséget szenvedett az aranymeccsen Uruguaytól, azaz 64 éve második lett.

A vb-k történetében eddig hatszor fordult elő, hogy a rendező ország válogatottja megnyerte a tornát, legutóbb 1998-ban Franciaországnak sikerült ez a bravúr.
A rendező ország csapata egyetlen egyszer, éppen a legutóbbi, 2010-es dél-afrikai vb-n esett ki a csoportküzdelmek során.

A házigazdák szereplése az eddigi világbajnokságokon:
1930: Uruguay - világbajnok
1934: Olaszország - világbajnok
1938: Franciaország - negyeddöntő
1950: Brazília - ezüstérem
1954: Svájc - negyeddöntő
1958: Svédország - ezüstérem
1962: Chile - bronzérem
1966: Anglia - világbajnok
1970: Mexikó - negyeddöntő
1974: Németország - világbajnok
1978: Argentína - világbajnok
1982: Spanyolország - 9.
1986: Mexikó - negyeddöntő
1990: Olaszország - bronzérem
1994: Egyesült Államok - nyolcaddöntő
1998: Franciaország - világbajnok
2002: Japán - nyolcaddöntő
      Koreai Köztársaság - 4.
2006: Németország - bronzérem
2010: Dél-afrikai Köztársaság - csoportkör
2014: Brazília - 4.

A brazíliai labdarúgó-világbajnokság góllövőlistája:

6 gólos:
J. Rodríguez (kolumbiai)

5 gólos:
Müller (német)

4 gólos:
Neymar (brazil), Messi (argentin), van Persie (holland)

3 gólos:
Benzema (francia), Robben (holland), Schürrle (német), Shaqiri (svájci), E. Valencia (ecuadori)

2 gólos:
A. Ayew (ghánai), Bony (elefántcsontparti), Cahill (ausztrál), David Luiz (brazil), Dempsey (amerikai), Depay (holland), Dzsabu (algériai), Gervinho (elefántcsontparti), Gyan (ghánai), Hummels (német), Klose (német), Kroos (német), Mandzukic (horvát), Martínez (kolumbiai), Musa (nigériai), Oscar (brazil), Perisic (horvát), Ruiz (Costa Rica-i), A. Sánchez (chilei), Suárez (uruguayi), Szlimani (algériai)

1 gólos:
Armero (kolumbiai), Aránguiz (chilei), Balotelli (olasz), Beausejour (chilei), Blind (holland), Brahimi (algériai), Brooks (amerikai), Campbell (Costa Rica-i), Cavani (uruguayi), Costly (hondurasi), Cuadrado (kolumbiai), De Bruyne (belga), De Vrij (holland), Di Maria (argentin), Dos Santos (mexikói), Duarte (Costa Rica-i), Dzemaili (svájci), Dzeko (bosnyák), Feguli (algériai), Fellaini (belga), Fer (holland), Fernandinho (brazil), Fred (brazil), Giroud (francia), Godin (uruguayi), Goohannedzshad (iráni), Götze (német), Green (amerikai), Guardado (mexikói), T. Gutiérrez (kolumbiai), Halis (algériai), Hernandez (mexikói), Higuaín (argentin), Honda (japán), Huntelaar (holland), Ibisevic (bosnyák), Jedinak (ausztrál), Jones (amerikai), Kerzsakov (orosz), Kokorin (orosz), Ku Dzsa Szol (dél-koreai), Li Kun Ho (dél-koreai), Lukaku (belga), Marchisio (olasz), Marquez (mexikói), Mata (spanyol), Matip (kameruni), Matuidi (francia), Mehmedi (svájci), Mertens (belga), Nani (portugál), Odemwingie (nigériai), Okazaki (japán), Olic (horvát), Origi (belga), Özil (német), Papasztatopulosz (görög), Peralta (mexikói), Pjanic (bosnyák), Pogba (francia), Rojo (argentin), Ronaldo (portugál), Rooney (angol), Seferovic (svájci), Sissoko (francia), Sneijder (holland), Sturridge (angol), Szamarasz (görög), Szamarisz (görög), Szon Hung Min (dél-koreai), Thiago Silva (brazil), Torres (spanyol), Urena (Costa Rica-i), Valdivia (chilei), Vargas (chilei), Valbuena (francia), Varela (portugál), Vertonghen (belga), Villa (spanyol), Vrsajevic (bosnyák), Wijnaldum (holland), Xabi Alonso (spanyol), Xhaka (svájci)

öngól:
Boye (ghánai, a portugálok ellen), Marcelo (brazil, a horvátok ellen), Kolasinac (bosnyák, az argentinok ellen), Valladares (hondurasi, a franciák ellen), Yobo (nigériai, a franciák ellen)

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?
Főtér

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Magyar támogatásból épült, mások döntenek róla: bölcsődevita és elmaradt párbeszéd Szászfenesen
Krónika

Magyar támogatásból épült, mások döntenek róla: bölcsődevita és elmaradt párbeszéd Szászfenesen

A templom szomszédságában épülő idősek nappali központja, a rendezetlen környezet, az elmaradó egyeztetések és mindenekelőtt a magyar állami támogatással létrehozott bölcsőde miatt gyűltek össze sérelmek a szászfenesi református gyülekezetben.

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC
Krónika

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC

Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban
Székelyhon

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban

Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS