// 2026. szeptember 6., vasárnap // Zakariás

Lefejezik a Román Postát

// HIRDETÉS

Leváltja a vezérigazgatót és a teljes igazgatótanácsot a távközlési miniszter, és ráküldi ellenőreit a vállalatra.

A Román Posta teljes igazgatótanácsának, valamint Andrei Stănescu ügyvivő vezérigazgatónak a lemondását kérte hétfőn Lucian Șova távközlési miniszter. A minisztériumi közlemény szerint a tárca vezetője a vállalat hibás menedzsmentje miatt kéri a Román Posta vezetőségének lemondását.

A távközlési miniszter ugyanakkor elrendelte, hogy a minisztérium ellenőrző testülete szálljon ki a vállalathoz. „A távközlési minisztérium minden lehetséges és törvényes módon igyekszik elkerülni, hogy a vállalat fizetésképtelenné váljon, illetve lehetővé tenni, hogy gyakorlatba ültessék az utóbbi két hónapban kidolgozott átalakítási tervet” – olvasható az említett közleményben.

Az illetékes tárca azt is leszögezi, hogy a Román Posta vezetőségének feladata mindent megtenni a vállalat fizetésképtelenségének elkerülése érdekében. 

„Passzívan várni, hogy a főrészvényes megemelje a törzstőkéjét, és mindenekelőtt az igazgatótanácsi tagok fizetésének emelését követelni, ez egyetlen igazgatótanács elnökének sem tartozik a hatáskörébe” 

– teszi hozzá a miniszter.

A minisztérium ellenőrző testülete egy éve is vizsgálódott a vállalatnál, számítástechnikai eszközök és gépkocsik vásárlására kiírt közbeszerzési eljárások, illetve néhány helyiség bérleti szerződése kapcsán észlelt rendellenességeket, és feljelentést tett a DNA-nál.

A szaktárca szerint a vállalat tőkésítésére szánt összeg továbbra is el van különítve a minisztérium büdzséjéből, és a költségvetés-kiigazítás nem fogja érinteni azt. A Román Postának 75%-ban a román állam a tulajdonosa a távközlési minisztérium révén, 25%-ban pedig a Tulajdonalap. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
Krónika

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Holtan találtak rá a pár napja eltűnt férfira
Székelyhon

Holtan találtak rá a pár napja eltűnt férfira

A Nagycserged községhez tartozó erdő közelében holtan találtak rá csütörtökön arra a férfira, akinek kedden jelentették az eltűnését. A férfi önszántából távozott, azóta kerestették a hozzátartozói.

// még több főtér.ro