// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Lefagyott az ország déli fele: rengeteg balesetet, fennakadást okozott a jég

// HIRDETÉS

Fákat döntött a szél autókra, sínekre és egy emberre is, utakat kellett lezárni, repülők késnek vagy épp törlik a járatokat a mindent elborító jég miatt.

A hó után az erős szél és a mindenre ráfagyó ónos eső okoz komoly problémákat az ország déli felében és Bukarestben, összesen 16 megyében a belügyminisztérium összesítése szerint. 10 megye 55 településén nincs áram, ez nagyjából 36 ezer fogyasztót érint.

Bukarestben fákat döntött ki az erős szél, a katasztrófaelhárítás az éjszaka tíz óra alatt 115 helyre szállt ki a fővárosban és a környező Ilfov megyében. Ezek közül 49 esetben autókra rádőlő fák eltakarításához. A villamosok több helyen állnak, mert a felsővezetékeket is fák szakították el helyenként.

Egy nő súlyosan megsérült a fején és a mellkasán szombat reggel, amikor rádőlt egy fa a harmadik kerületi Jean Steriadi utcában. A 44 éves nőt kórházba szállították. A mentőszolgálat kimutatása szerint péntek reggeltől szombat reggelig 43 olyan személyt láttak el, akik az ónos eső miatt szenvedtek végtagtörést, ficamot, rándulást, 12 személynek az arca és a feje sérült meg esés következtében.

A Petrozsény melletti Aninoasán a hó súlya alatt beszakadt egy tömbház tetőzete, és megrepesztett egy gázvezetéket. 26 embert kellett evakuálni.

Vasúton

Lezárták a 900-as vasúti fővonalat Valea Albă és Drobeta Turnu Severin között, mert több fa is borult a sínekre, illetve elszakították a felsővezetéket. Bukarest és Lehliu között ugyanilyen okból dízelmozdonyok húzzák a szerelvényeket, a két vágány közül csak az egyik járható a sínekre borult fák miatt.

Közvetlenül a főváros előtt ingadozik a feszültség a vasúti felsővezetékben, időnként meg is szakad az áram. Emiatt órákat késtek egyes vonatok: az Urziceni-ből és Aradról indult vonatok, amelyek hajnali hatkor kellett volna megérkezzenek Bukarestbe, három órát késtek. A temesvári gyors is legalább két órányi késéssel érkezik a fővárosba. Több mint egy órát késnek a Vatra Dorneiről, Konstancáról, Craiováról, Ploieşti-ről és Szatmárnémetiből indult vonatok.

Átütemezik, ezért késnek a Bukarestből induló vonatok is, a brassói és a konstancai járat legalább egy órát.

Országúton

Több országutat és autópályaszakaszt zártak le a reggeli órákban, a zömén délre újraindult a közlekedés Olténiában és Munténiában. Az országos közútkezelő 454 járművel közel 1400 tonna csúszásgátló anyagot szórt szét. Dâmboviţa megyében hét autó akadt el az úton 30 személlyel.

Levegőben

A légi közlekedés is akadozik Bukarestben, 40 perctől több mint egy óráig terjedő késésekkel szállnak fel a gépek az otopeni-i reptérigazgatóság szerint. A reptéri kifutópályát, a terminálhoz vezető utakat és járdákat megtakarították és folyamatosan jégmentesen tartják, állítják, de a gépek jégmentesítéséért nem a repülőtér felelős, hanem az a földi kiszolgáló cég, amelyikkel minden egyes légi vállalat szerződött.

A repülőgépek jégmentesítését közvetlenül felszállás előtt, már az utasokkal a fedélzeten végzik, hogy ne képződjön újra a jégréteg az utasok beszállása közben. Mivel nem tudtak időben felszállni, négy járatot töröltek, az egyik a malmöi, a másik három belföldi járat volt.

Pár napja érkeznek videók a jég viccesebbik oldaláról is: főként Brăila megyei falvakban változtak szó szerint korcsolyapályákká az utak, amelyeket néhány helybéli ki is használt:

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.