A napokban vághat neki ismét az Annapurna megmászásának a Török Zsolt vezette csapat, amelynek egyik tagja a hét végén jéglavinában megsérült.
Jéglavinában megsérült és kórházba került az aradi Török Zsolt vezette román Annapurna-expedíció egyik tagja – közölte hétfőn Barabás László, az expedíció magyarországi szóvivője. Tájékoztatása szerint George Poranciát szombaton, a 2-es és a 3-as tábor között sodorta el egy jéglavina, és mivel a rendszabályokat megszegve nem viselt sisakot, fejsérülést szenvedett. Bár a baleset után egy darabig még folytatták a mászást a 6000 méter fölötti magasságban, a román hegymászó egyre rosszabbul lett, és annyira legyengült, hogy egy ponton túl képtelen volt továbbhaladni.
Török Zsolt ekkor telefonon kérte az otthoniakat, hogy kezdjék megszervezni a helikopteres mentést, majd segített Poranciának lejutni a köztes bivakig (pihenőhelyig), ahonnét a sérült hegymászót hétfőn helikopterrel egy katmandui kórházba szállították.
Barabás László tájékoztatása szerint a mentés sikeres volt, Porancia már jól van, várhatóan 2-3 napot tölt kórházban. Az expedíció a három, jelenleg az alaptáborban tartózkodó taggal folytatódik, és ha sérült társuk felépül, a későbbiekben ő is csatlakozni tud hozzájuk.
Török Zsolt jól van, de eléggé kimerítették az előző napok mászásai, és az, hogy egy éjszakát 6200 méteren töltöttek. A csapat az elkövetkező 1-2 napot az alaptáborban tölti, aztán újra nekivág a hegynek. Bár az 1-es és a 2-es tábort ellepte a hó, a következő időszakra jó időt jósolnak.
Amint arról beszámoltunk, az expedíció tagjai március 28-án indultak útnak, hogy oxigénpalack és serpák nélkül jussanak fel a 8091 méter magas Annapurna tetejére, a Föld tízedik legmagasabb hegycsúcsára, amely az egyik legveszélyesebbnek tartott nyolcezres csúcs a Himalájában. Időjárási és szervezési problémák miatt a mászást csak késve, április második hetében tudták megkezdeni.
Török Zsolton és a meteorológus George Porancián kívül tagja még az expedíciónak Cristian Tzecu temesvári fotós, hegymászó és Cătălin Neacșu bukaresti hegymászó. Az expedíció előrehaladása a 4BAKANCS hegymászó portálon követhető nyomon.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.