// 2026. november 7., szombat // Rezso

Krimikbe illő módon, bérgyilkossal ölette meg férjét egy Bihar megyei nő

// HIRDETÉS

Az áldozat egy zenészként is ismert érsemjéni férfi, akit tavaly december óta keresett a rendőrség.

Tavaly, nem sokkal karácsony előtt vette eltűntként nyilvántartásba a rendőrség azt a 45 éves érsemjéni férfit, akinek a holtteste csak a napokban került elő egy Érmihályfalva melletti mezőn elásva. Az esetről sokkoló részleteket közölt csütörtökön a Bihar megyei bíróság mellett működő ügyészség.

A nyilvánosság először december 21-én értesülhetett a helyi körökben jól ismert Venkli István eltűnéséről. Családja Romániában és Magyarországon egyaránt kerestette, felhívásukat nagyon sokat megosztották a közösségi médiában. Mint kiderült, éppen az eltűnést jelentő feleség tervelhette ki férje meggyilkolását, szeretőjével – a férj közeli rokonával – együtt.

A nyomozók szerint a feleség 40 ezer lejt fizetett egy többszörösen elítélt érmihályfalvi bűnözőnek, hogy csalogassa ki egy erdőbe, ölje meg, majd ássa el a férjét. A most előkerült holttesten több késszúrást és ütésnyomot azonosítottak be a nyomozók, akiknek feltűnt, hogy a feleség gyakran megváltoztatja a vallomását. Többszöri kihallgatás után végül azt állította, hogy önvédelemből meglökte férjét, beverte a fejét a padlóburkolatba, holttestét pedig a Körösbe dobta. A rendőrök, csendőrök, búvárok az ügyészek koordinálásával napokig keresték a holttestet, mint utólag kiderült, teljesen feleslegesen. Az áldozat unokatestvére ismerte be végül, hogy megölték és elásták a férfit.

A tettes férfi és a két nő beismerte a gyilkosságot, előzetes letartóztatásuk kérvényezése folyamatban van. Ha bűnösnek találják őket, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro