// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Közveszélyes öngyilkosjelölt lehetett az ansbachi robbantó

// HIRDETÉS

Gyanús körülmények között, rejtélyes segítő révén érkezett Németországba az a 27 éves férfi, aki vasárnap este felrobbantotta magát.

Szerdai német lapértesülések szerint az ansbachi robbantás szíriai elkövetője közveszélyes öngyilkosjelölt lehetett és egy rejtélyes segítő révén, gyanús körülmények között érkezett 2014-ben Németországba.

A Bild című lap egy 2015 elején készített pszichológiai szakvéleményre hivatkozva azt írta, hogy az aleppói származású férfiről megállapították, hogy „szélsőséges lelkületű”, felesége és hat hónapos gyermeke halála után nincs vesztenivalója, és 

feltételezhető róla, hogy „látványos öngyilkossággal” véget vet életének.

A dokumentum szerint elmondta, hogy öngyilkossági gondolatai vannak, és tett előkészületeket arra az esetre, ha kitoloncolják Bulgáriába. A szakvéleményben azt is rögzítették, hogy az elutasított menedékkérő egyszer egy üveg benzinnel a zsebében indult el a menekültügyi hatósághoz, de egy civil szervezet munkatársának sikerült visszatartania.

Johannes Dimroth, a szövetségi belügyminisztérium szóvivője szerdán Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, hogy sok más dokumentum mellett a szakvéleményt is vizsgálják, de tartalmáról a személyes adatok kezelésének szabályai alapján nem adhat felvilágosítást.

A Süddeutsche Zeitung című lap szintén a szakvéleményre hivatkozva azt írta, hogy a férfi elmondása szerint Aleppóban egy bombatámadásban súlyos sebesüléseket szenvedett, majd fogságba került és kínozták. Bulgáriában idegenrendészeti őrizetbe került, ahol ismét bántalmazták, sebesüléseit pedig nem látták el, hanem két hónapi fogság után 

egyszerűen kitették az utcára.

Ekkor azonban „szerencsére találkoztam egy szírrel, aki vett nekem egy repülőjegyet Ausztriába” – tette hozzá. Ez rejtélyes fordulat, mert nemigen vannak Bulgáriában szíriaiak, akik ismeretlen honfitársaiknak repülőjegyet vásárolnak – jegyezte meg a Süddeutsche Zeitung, rámutatva, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet célzottan igyekszik megnyerni labilis lelkiállapotú és szorult helyzetben lévő embereket.

Repeszdarabok által okozott, állandó fájdalommal járó térdsérülését Bécsben operálták meg, a bajorországi Ansbachban pedig pszichiátriai kezelést kapott. Kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, majd július 24-én a bajorországi város centrumában, egy szabadtéri koncert közelében felrobbantotta magát. A robbanásban meghalt, tizenöten megsebesültek. A Süddeutsche Zeitung szerint 

a pokolgépet szakismeret nélkül állították össze. 

A legtöbb sebesülést nem is a robbanószerkezetbe töltött fémdarabok okozták, hanem a nyomáshullám miatt kitört ablakok, kirakatok üvegcserepei. A pokolgép egy „bombácska” volt – mondta a lapnak egy leszerelt amerikai katona, aki turistaként volt a helyszínen.

Az eddig közölt hivatalos adatok alapján a 27 éves elkövetőt 2014-ben Bulgáriában menedékkérőként regisztrálták, oltalmazotti jogállást kapott, és Ausztriában is regisztrálták, mielőtt Németországba érkezett. Menedékjogi kérelmét 2014 végén elutasították és felszólították az ország elhagyására, majd kérelmére egészségi okok miatt felfüggesztették a kitoloncolását elrendelő határozat végrehajtását. A robbantás előtt 11 nappal, július 13-án ismét távozásra szólították fel, és közölték vele, hogy Bulgáriába szállítják, ha 30 napon belül nem hagyja el az országot önként.

A mobiltelefonján találtak egy videofelvételt,

amelyen arról beszél, hogy Allah nevében merényletet hajt végre, bosszúból azért, hogy németek az iszlám útjába álltak, és muszlimokat öltek, és Abu Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam vezetőjét említi. 

Az IÁ Aamák nevű propagandaoldala megjelentetett egy felvételt, amelyen egy arcát fekete sállal takaró férfi a többi között azt mondta, azért van Ansbachban, hogy véghez vihessen egy mártírsággal végződő műveletet. Ez arra utal, hogy a felvétel megegyezik azzal a videóval, amelyet  mobiltelefonján találtak.

A nyomozást magához vonta a súlyos állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség. A robbantásról szóló sajtóhíreket a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kommentálták.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro