// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Közpénzből iPhone 7-est – szeretik a közintézményeknél a csúcstelefonokat

// HIRDETÉS

A fontos emberek mégsem használhatnak valami szakadt kínai tákolmányt, nemde?

Harmincöt romániai állami intézmény vásárolt be az Apple legújabb típusú, iPhone 7 telefonjaiból, amelyek általában a legdrágább készülékek a piacon – derül ki az állam online közbeszerzési platformján, a SEAP-on lebonyolított tranzakciókból.

A Gândul összesítéséből kiderül, hogy bizonyos állami szervek csak egy-két ilyen készüléket vásároltak a csúcsvezetésnek, elnöknek, igazgatónak, más intézményeknél azonban el sem tudják képzelni a köz szolgálatát az almás telefonok nélkül és veszettül költötték a közpénzt a méregdrága iPhone-okra.

Ilyen például a caracali polgármesteri hivatal, amely március-áprilisban

30 502 lejt (vagyis mintegy 6 800 eurót) költött tíz darab iPhone 7 és iPhone 7 Plus telefonra.

Az állami intézmények közül elsőként a Számvevőszék szerzett be egy iPhone 7-est, három nappal a készülék romániai bemutatója után, 2016 szeptemberében. Másodiknak az Agerpres hírügynökség igazgatójának vásároltak egyet, majd a bukaresti műszaki egyetem szerzett be öt iPhone 7-est (arany- és rózsaszínben) és két régebbi típust.

Aranyos kis történet az Olt megyei tanácsnak alárendelt megyei őrző-védő szolgálaté, ahol az alkalmazottak az igazgató távollétében (éppen megnősült) vásároltak be iPhone-okból. Emil Popa igazgató azt mondta: a rövid kimaradás éppen visszatért hivatalába és semmiről nem tud, az intézmény költségvetésében nincs pénz elkülönítve iPhone-ok vásárlására. Ennek ellenére a hivatal gazdagabb lett két készülékkel, és szegényebb közel 7 000 lejjel. A vásárlók azt is beírták a SEAP-on megjelenő ajánlatkérő hirdetésükbe, hogy a két telefon feltétlenül matt fekete legyen, semmiképp sem fényes.

Imádják a csúcstechnológiát a Târgu Jiu melletti Peştişani-ban is, ahol a polgármesteri hivatal május elején közel 4 000 eurót költött két iPhone 7-esre (egy feketére és egy rózsaszínre) és három darab márciusban megjelent Samsung Galaxy S8-as csúcskészülékre.

A Nagybánya melletti Kővárremetén a polgármesteri hivatal három Samsung Galaxy telefon mellett beszerzett egy Macbook Air 13 laptopot is összesen 10 500 lejért. További 993 lejt költöttek három telefontokra és egy Samsung telefon-akkumulátorra.

Szintén iPhone 7-est vásárolt, mégpedig arany színben, a Dolj megyei Celaru községháza és a kiskapusi polgármesteri hivatal is egy – ezüst – iPhone 7-essel villoghat.

Nem kevesebb, mint 11 darab iPhone 7-est

és két régebbi modellt szerzett be a reptereket felügyelő társaság összesen több mint 9 100 euró értékben, a măgurelei atomfizikai kutatóintézet pedig mintegy 3 400 eurót fizetett öt ilyen készülékre.

Egy bukaresti SRI-alakulat két ilyen telefont vásárolt összesen mintegy 7 500 lejért, viszont a hadsereg vezérkara hat iPhone 7-est szerzett be több mint 4 100 euróért.

A kormány főtitkársága négy iPhone 7-est vett 2 060 euróért, a nemzeti bank csak kettőt, az Állami Pénzverde viszont vásárolt 13 darabot a korábbi modellből, az iPhone 6S-ből, összesen mintegy 7 000 euróért.

A DNA nem kért a legújabb iPhone-ból, csak régebbi modellekhez vett kiegészítőket, vásárolt viszont egy iPhone 7-eshez való

bőrtokot potom 360 lejért.

A fentieken kívül még egy sor állami intézmény vásárolt iPhone 7-est, legalább egyet, de esetenként akár ötöt is, például a Buzău, a Fehér és az Arad megyei tanács, a kolozsvári polgármesteri hivatal, az országos vízügyi társaság, az észak-keleti regionális fejlesztési ügynökség vagy a mezőgazdasági kifizetési ügynökség.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro