// 2026. november 7., szombat // Rezso

Középkori lett a Magyar Napok előfináléja

// HIRDETÉS

Az egymást követő torony-, vásári és cigányzene kitörő jókedvet és letörölhetetlen vigyorokat varázsolt Kolozsvár belvárosába. És még nincs vége!

Történelmi jókedv kerekedett a Kolozsvári Magyar Napok mai, utolsó délutánján. Ennek az volt az elengedhetetlen feltétele, hogy az egy hetes eső után végre kisütött a nap, az ősz után visszatért kicsit a nyár.

A szikrázó napsütés mellett a tömeges jókedvet a köztéri szórakozás középkori elemei okozták, még ha ezek tartalma nem is volt feltétlenül középkori. Az idei toronyzenét is a marosvásárhely Neumarkt Brass fújta hol egész jól, hol egész mellé. A főleg barokk szerzők műveit a közönség fűben és aszfalton, ülve, állva és gurulva is élvezte.

Ennél különlegesebb auditív élményben a rézfúvós zenészeknek volt részük, amikor pontban hatkor megszólaltak a Szent Mihály-templom harangjai közvetlenül a hátuk mögött.

Alig hallgattak el a harangok, már meg is jelentek a Fogoly utca középkori táborának lakói a Főtéren élükön Trézsi (vagy Krézsi?) nénivel és a részeges urával. 

Ahhoz képest, hogy részeges, és hogy mekkora feje van, egész szaporán ropta a táncot, amihez a tábori zenészek biztosították a ritmust. A táborvezető pedig nem csak a középkori mestereket, lovagokat és artista kisasszonyokat táncoltatta meg, bevonta a körtáncba az odasereglett kolozsváriakat is. Elmagyarázta a nem túl bonyolult lépéseket, majd keringtek a gyerekekkel egy jó negyedórát.

A hatalmas fejű bábuk a visszaúton is vigyorgásra késztettek mindenkit, aki a szembehömpölygött velük a zsúfolt Egyetem utcán. A felvonulás vezetője a Főtéren, majd a Fogoly utcában is megígérte, visszatérnek jövőre is. 

Eközben a Farkas utcában fergeteges buli kerekedett a lemenő nap fényében: kezek és lábak hagyták el utcán megszokott helyüket, hogy a Besh o droM zenéjének ritmusára ugorjanak a magasba. A főként cigányzenére, de magyar, román, bolgár, szerb népzene elemeire dzsessz jellegű improvizációkat és rockzenei hangzásokat is építenek a Besh o droM tagjai, miközben oda-vissza pingpongozzák a nevetést a közönséggel. 

Ha nem a kezét-lábát dobálja, akkor a közönség épp csendben eltátja a száját: például amikor Pettik Ádám olyan dobszólót ver ki a bemikrofonozott pléhkannán, hogy azt a legsznobabb dzsesszfesztivál is megirigyelné.

A katarktikus előfinálé után most épp a polgári finálé zajlik: a Kaláka zenéje és az általa keltett hangos jókedv szűrődik be az ablakon a főtéri nagyszínpadról. A Kaláka nemcsak gyerekzsivajjal, hanem jókora felnőtt közönséggel is megtöltötte a teret. Következik a zárógála, majd Koncz Zsuzsa és barátai, illetve tűzijáték búcsúztatja az idei, hatodik Kolozsvári Magyar Napokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro