// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Közel negyven áldozatot követelt egy isztambuli merénylet

// HIRDETÉS

Az isztambuli Atatürk reptéren robbantottak és lövöldöztek. Az elkövető valószínűleg az Iszlám Állam.

Legalább 36-an meghaltak kedden este, amikor lövöldözés és két robbanás történt az isztambuli Atatürk repülőtéren. Török kórházi források 106 sebesültről tájékoztatták a sajtót.

Az AP amerikai hírügynökség a török kormány egy tisztségviselőjét idézve közölte azt is, hogy az áldozatok zöme török, de van köztük külföldi állampolgár is.

Elmondása szerint a merénylők – az első hírekben említett kettő helyett – hárman lehettek.

A tisztségviselő kitért arra is, hogy minden kezdeti jel szerint

az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet állhat a merényletek mögött.

Az AP megjegyzi, hogy a tisztségviselő a kormány előírásaihoz igazodón nyilatkozott névtelenségbe burkolódzva.

A török miniszterelnök szerint a kezdeti jelek arra utalnak, hogy az Iszlám Állam állhat a kedd esti isztambuli Atatürk repülőtéri merényletek mögött.

Mint mondta, három öngyilkos merénylő követte el a támadást.

Tanúk elmondása alapján a fekete ruhás férfiak

előbb Kalasnyikovokkal lőttek válogatás nélkül mindenkire, majd felrobbantották magukat.

Az Atatürk repülőtér Európa harmadik legnagyobb légikikötője.

Recep Tayyip Erdogan török elnök a robbantások után az elnöki palotában tanácskozott miniszterelnökével és a fegyveres erők főparancsnokával, majd nyilatkozatot adott ki, melyben felszólította a nemzetközi közösséget arra, hogy határozottan lépjen fel a terrorizmussal szemben.

„Törökországnak megvan az ereje, az elszántsága és a kapacitása arra, hogy a végsőkig folytassa a terrorizmus elleni harcot” – így Erdogan nyilatkozata.

Ami a világot illeti, az Egyesült Államok szövetségi légügyi hatósága reagált a leggyorsabban: töröltetett minden, az Egyesült Államok és Isztambul között közlekedő repülőjáratot, ám pár órával később már fel is oldotta a repülési tilalmat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj
Székelyhon

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.

// még több főtér.ro