// 2024. október 1., kedd // Malvin
Óóóó

Köszönjünk szépen neki: Romániában is megjelent a koronavírus dél-afrikai variánsa

Mondjuk, annyira nem vártuk.

Ha már azt hittük, aligha lehet koronavírus-fronton rosszabb hírt kapni annál, hogy itt a járvány harmadik hulláma, és ismét nő a fertőzöttek száma, akkor vírus barátunk ismét bebizonyította, hogy de. A MedLife magánklinika-hálózat közölte, hogy az általa megvizsgált vírusminták között kimutatta a koronavírus dél-afrikai variánsát. Mindjárt kettőben is. A vizsgálat úgy zajlik, hogy az erre szolgáló speciális berendezéssel megvizsgálják – szekvenálják – a beküldött mintákban található vírusok génállományát. A szakemberek összesen 93, az ország különböző régióiból február 20. és 24. között véletlenszerűen összeválogatott mintából kettőben mutatták ki a dél-afrikai mutánst, míg 72-ben a brit variánst találták meg. A dél-afrikai mutánssal fertőzöttek közül az egyik bukaresti, a másik pitești-i. A dél-afrikai mutáns megjelenése azért rossz hír, mert egyrészt a Romániában engedélyezett oltások mérsékeltebben hatékonyak ellene – ami nem jelenti azt, hogy nem védenek –, illetve ellenállóbb, az antitestek kevésbé tudnak megküzdeni vele, ezért a már korábban megfertőződött személy is könnyen újra fertőződhet. Az eddigi hírek szerint az AstraZeneca vakcinája némileg kevésbé hatékony ellene, bár a súlyosabb megbetegedéstől még ez is véd fertőzés esetén. A Pfizer és a Moderna oltása esetében is csökkenhet az antitestvédelem, ugyanakkor a súlyos betegségtől szintén megvédenek. Emellett nagyobb számban okoz közepesen súlyos megbetegedéseket. Ugyanakkor az eddigi adatok szerint nem halálosabb, mint a többi variáns. Igaz, az viszont jó hír, hogy dél-afrikai tudósok már korábban közölték: az általuk végzett kísérletek szerint a koronavírus dél-afrikai variánsa ellen termelődő antitestek védelmet nyújtanak az eddig kialakult, és valószínűleg a jelenleg kialakuló variánsokkal szemben is. Az oltóanyaggyártók pedig máris hozzáfogtak az új variánsok elleni oltásvariánsok kidolgozásához – vagy egyszerűen az lesz az eljárás, hogy kettő helyett három vakcinát javasolnak. Azért a brit mutánsról sem kell megfeledkezni. Mint ismeretes, ennek az a tulajdonsága, hogy sokkal gyorsabban terjed, mint a korábbi variánsok. Ezt jelzik a jelenlegi adatok is, hiszen azt mutatják, hogy a beküldött mintákban kevesebb mint két hónap alatt 12-ről 77 százalékra nőtt az aránya. A fertőzések számának utóbbi hetekben tapasztalt növekedése és az intenzív osztályon kezelt fertőzöttek egyre nagyobb száma azt jelzi, hogy Romániában már a brit mutáns vált dominánssá. Az országban eddig hivatalosan 272 esetben mutatták ki a brit mutánst, de az adatok azt jelzik, hogy már ő a főnök a járványfronton. Éppen ezért az egészségügyi szakemberek azt mondják: az oltás, valamint az eddigi óvintézkedések betartása az egyetlen módszer arra, hogy visszaszorítsuk a harmadik hullám intenzitását.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro