És képzeljék el: medve sétál a marosvásárhelyi állatkertben… de nem a kifutóban! Továbbá: egy polgármesteri hivatal teljes vezérkarát vizsgálják sikkasztás gyanúja miatt.
Ugye, milyen kedvesek ezek a politikusok? Miután szépen belengették az idei szuperválasztási év voksolásainak időpontjait, elkezdődött a szokásos körtánc, kecseszkecsken, sárdobálás és nyekegés. A választópolgárnak már hányingere volt, amikor a hatvanhatodik címet látta valamelyik hazai sajtótermékben, hogyaszongya: a választások időpontjáról vitatkozik a PSD meg a PNL.
Na de ennek vége, kedves polgártársak! A csütörtöki szent napon ismét összeült a hőn szeretett kormánykoalíció és meglepően rövid idő alatt eredményre jutott.
Ennek alapján nagyon szépen köszönjük minden romániai választópolgár nevében, hogy adott esetben három egymás után következő vasárnapon is voksolhatunk ezen az őszutón, télelőn. Mert a bölcs politikusok döntése értelmében az államelnök-választás első fordulója november 24-én lesz, aztán jön a parlamenti voksolás, pontban a román nemzeti ünnepen, december elsején, végül következik az elnökválasztás második fordulója, december 8-án. Márpedig következni fog, hiszen ki a jóisten fogja elsőre megválasztani a jelenlegi, nos, nem túl vonzó jelölteket, ugye.
A döntésről kormányhatározat is született, tehát ez már biztos. Bár, ismerve a hazai viszonyokat, mérget azért ne vegyünk rá.
Mi sem normálisabb, mint hogy medve (is) sétálgat egy állatkertben. Főleg, ha a sétát a saját, biztonságosan elkerített kifutójában teszi. A marosvásárhelyi állatkertben viszont a normalitás kicsit módosult, amennyiben pár napja egy mackó nem a kifutójában sétál. Sőt, az állat nem is tartozik az állatkert „kötelékébe”: szépen bejár, odakintről, mondják az állatkert illetékesei.
Persze, sietnek hangsúlyozni: a medve CSAK éjszaka látogatja az állatkertet. (Naná, mert másképp jegyet kéne váltania.)
A dolog vicces is lehetne, ha a medve csak sétálgatna, beszélgetne a bentlakókkal. De úgy tűnik, pragmatikusabb célok vezérlik: csütörtök hajnalban elkapott egy állatkerti őzet. És innen már a fele se tréfa! Az úgynevezett intervenciós csoport fülön fogja csípni a potyázó mackót.
Az ilyen híreket azért meséljük el Önöknek, kedves Olvasók, mert úgy gondoljuk, bizonyos értelemben jellemzőek a hazai közállapotokra.
Tehát, tessék nyugodtan leülni, csodálatos történet következik: valahol messze, a Kárpátok bércein túl van egy Gogoșu (magyarul fánkot jelent, de a paradicsompaprikát is nevezik így sokfele) nevű község, közelebbről Mehedinți megyében.
Ez a község nemrég bekerült a politikai bulvársajtóba, mivel a helyhatósági választásokon versengő két jelölt az azóta újraválasztott PSD-s polgármester, illetve a kedves felesége volt (pikáns mellékzöngéje a dolognak, hogy a választási kampány idején épp válófélben voltak), akit viszont a PNL támogatott.
És most ismét Gogoșu községre vetül a rivalda fénye, sajnálatos módon nem a legjobb fény. Ugyanis az illetékes hatóságok arra gyanakszanak, hogy a polgármester úr, az alpolgármester úr, no meg a polgármesteri hivatal könyvelője jó kis sikkasztási ügybe keveredett. A negyedik gyanúsított egy mobilszolgáltató alkalmazottja. A trükkös ügy lényege: 2020 és 2021 között a mobilszolgáltató hölgy több tucatnyi szerződést kötött a derék községvezetőkkel, telefon- és internetbérletekre, melynek fejében gyakorlatilag ingyen osztogatott pöpec mobiltelefonokat, amelyek azonban nem a hivatalban landoltak, hanem a szabadpiacon. Ahogy az idő telt, a négy jóember összesen 495 000 lejt tett így zsebre, nyilván éjfeketén. Nem rossz!
Na de most a hatóságok a nyakukra ültek. Házkutatásokat tartottak, és következnek a kihallgatások. Ilyenkor mindig az jut eszünkbe, hogy a polgármester elvileg a polgárok igazi példaképe. Jó lenne, ha gyakorlatilag is így lenne.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.