// 2026. november 7., szombat // Rezso

Körmenet gokarttal

// HIRDETÉS

Mit nekünk Villanykastély, amikor egyszerre két buli is megy ma a kolozsvári Főtéren! A kipufogók az egyházi énekeknek kontráztak.

Kisgyerekekkel vezették fel a Transilvania Rali kipufogását ma délután. Nem elég, hogy a szponzorcégek fellobogózták, szétlufizták és kimolinózták a Főteret, a lóerődübörgés csak akkor számít igazi népünnepélynek, ha előtte kisgyerekek aszfaltra rajzolják a ménest.

És hogy mi vesz rá 8-10 éves kislányokat, hogy versenyautókat meg limuzint krétázzanak az aszfaltra? Naná hogy a fagyi.

A beígért bringashow-nak nyomát se láttuk, csak két gokartos fickó emelte meg az adrenalinszintünket, amikor óránként tettek pár kört az ablakunk alatt. Néztük, hogy megengedik-e a kíváncsiaknak, hogy kipróbálják a kis járgányokat, de sajna nem, csak a versenyzők pörögtek vele. Pedig egy kört szívesen megtettünk volna

Hétkor még az egész délután nyomatott zene is elhallgatott, mert kijött az úrnapi körmenet a Szent Mihály-templomból. Az egyházi és a népünnepély szépen beosztotta egymás között a teret és az időt, nyolctól pedig már a raliautók bemutatása zajlik.

Ami a környéken lakókon kívül azokat zavarja, akik épp a Kolumbia - Elefántcsontpart futballmeccset néznék valamelyik főtéri teraszon.

Az idei Erdély ralira 49 csapat nevezett be, a mai show után holnap délelőtt még egy utolsó tesztfutamra lesz lehetőségük, a tényleges rajt pedig holnap este fél nyolctól lesz a Pólus parkolójában.

Három rövid futamot tartanak holnap este, az egyiket Torda központjában, szombaton pedig 9 másikat. Reggel fél kilenckor indítják, és este kilenckor lesz az ünnepélyes díjátadás.

Az autók most a Főtéren a parkolnak, beléjük lehet kukucskálni, sokan meg is teszik. A ma esti banzáj még legalább 11-ig eltart, a benzingőzfüggők és a lóerőbolondok bátran kijöhetnek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro