// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kormányprogram: Ponta kezeskedik érte

// HIRDETÉS

Ponta felelősséget vállalt ma a parlament előtt az új kormányprogramért. Semmi újdonságot nem tartalmaz a kisebbségi fejezet – ezzel nyugtatta az RMDSZ kormányra lépése miatt zúgolódókat.

A 2016-ig terjedő kormányzati célkitűzéseket tartalmazó dokumentum csaknem teljes egészében a 2012-es kormányprogramra épül – mutatott rá a parlament előtt elmondott beszédében a kormányfő. A megváltozott összetételű kormány programjának parlamenti megerősítését Traian Băsescu államfő sürgette.

A kormányprogram kisebbségi fejezete nem változott az RMDSZ kormányra lépése nyomán. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ezt korábban azzal magyarázta, hogy már 2012-ben Ponta az RMDSZ-től „kölcsönözte” ezt a részt. Ennek ellenére a román sajtó úgy értelmezte a múlt heti kormányülésen elfogadott prioritáslista kisebbségvédelmi rendelkezéseit, hogy azok az RMDSZ és Ponta között kötött kormányzati megállapodásból kerültek a dokumentumba.

A kormányfő egy televíziós interjúban rámutatott: a nyelvhasználati jogok a Románia által ratifikált európai chartára épülnek, és az erre vonatkozó kormányzati törekvésben csak annyi az újdonság, hogy ott is alkalmazni akarják, ahol a románság él kisebbségben. Ponta azt is leszögezte, hogy az igazságügyben sem lesz változás: a bíróság előtt most is lehet az anyanyelvet használni Romániában, de az iratokat továbbra is kizárólag románul fogják kiállítani.

A román kormány prioritási listájára – nem a kisebbségi, hanem a helyhatósági fejezetben – felkerült egy „zászlótörvény” megalkotása, de Ponta szerint ez sem a székely zászlóról szól, hanem arról, hogy a megyék és települések saját jelképeket alkothatnak.

Az úgynevezett kormányzati felelősségvállalás azt jelenti, hogy a kormányfő által így előterjesztett dokumentumot parlamenti vita nélkül elfogadottnak nyilvánítja a törvényhozás: ezt csak úgy akadályozhatja meg az ellenzék, ha néhány napon belül magát a kormányt sikerül megbuktatnia egy bizalmatlansági indítvány elfogadtatásával. Az ellenzéki pártok közül csak a Ponta-kabinetből nemrég kilépett Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) van elég törvényhozója ahhoz, hogy bizalmatlansági indítványt terjesszen be. Az alkotmány szerint három napjuk van arra, hogy eldöntsék, élnek-e ezzel a lehetőséggel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro