// 2026. május 23., szombat // Dezső

Konzultálna a polgárokkal a vásárhelyi RMDSZ

// HIRDETÉS

Hogy közelebb kerüljön az emberekhez. És visszaszerezze pozícióit.

Városi konzultációt indít az RMDSZ Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, aki szerint a politikai összefogással, amiről olyan sokat beszéltünk az idén, sikerült elérniük, hogy közelebb kerüljenek a város polgáraihoz.

„Az utóbbi hónapokban az előválasztás okán intenzív kapcsolattartást sikerült megvalósítanunk, és ennek az eredményeitől felbuzdulva döntöttünk úgy, hogy elindítunk egy széles körű városi konzultációt. Csütörtökön indul, az a célunk, hogy több ezer háztartást megkeressünk Marosvásárhelyen, szóba álljunk az emberekkel, kikérjük a véleményüket mind a város közigazgatásával, mind a politikával, a közéleti ügyekkel kapcsolatosan” – ecsetelte Brassai.

Az elnök szerint ez a konzultáció tulajdonképpen a jövő esztendei választási év bevezetője is egyúttal, tudatosan készülnek arra, hogy összhangban a város közösségével, jövőre sokkal eredményesebb választási kampányt tudjanak folytatni. „Nem titkolt célunk az, hogy elveszített pozícióinkat visszanyerjük, azt is tudjuk, hogy ennek az a feltétele, hogy sokkal szorosabb, sokkal közvetlenebb kapcsolatban kell legyünk a város lakosságáva”l – mondta Brassai.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

// még több főtér.ro