Még kábé egy órát kell rágnunk körmeinket. Vagy ne is rágjuk. Nagyon valószínű, hogy kormányon marad az RMDSZ.
Victor Ponta miniszterelnök kompromisszumos ajánlatot tett az RMDSZ-nek: Románia nem vonja vissza az Európai Unió (EU) bíróságához benyújtott keresetét, de nem tartja már azt fenn a per során – értesült a Hotnews hírportál.
Az MTI-nek RMDSZ-es belső források megerősítették, a szövetség pénteken délelőtt ülésező döntéshozó szerve, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) immár a miniszterelnök kompromisszumos javaslata ismeretében hoz döntést arról, hogy kilépjen-e a kormányból a szövetség.
Erről Kelemen Hunor 13:30 órakor tart sajtótájékoztatót.
Az ülésről Kovács Péter „szivárogtatta ki” ezt a fotót saját Facebook-oldalán. Azóta is keressük rajta Borboly Csabát. Lehet, hogy csak távol ül az ülésvezetéstől.
Az RMDSZ azért helyezte kilátásba kilépését a bukaresti kormányból, mert Románia a magyar érdekképviselettel szemben avatkozott be a kisebbségek és az Európai Bizottság (EB) jogvitájába. A kormánykoalíció pártjai között kialakult konfliktus ütközőpontjában a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés áll, mellyel az RMDSZ, és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) próbálja rábírni az Európa Uniót, a kisebbségvédelem bizonyos területeinek a szabályozására.
A 2013. július 16-án benyújtott kezdeményezés bejegyzését a Bizottság elutasította, mert úgy ítélte meg, a javasolt szabályozás nem tartozik jogalkotási hatáskörébe. A Bizottság elutasító határozatát a kezdeményezők 2014. március 28-án támadták meg az EU luxemburgi bíróságán. Májusban Szlovákia az alperes Európai Bizottság oldalán, Magyarország a felperes kezdeményezők oldalán kérte a belépését a perbe, június elején pedig Románia csatlakozott Szlovákiához és az EB-hez a jogi küzdelemben.
Kelemen Hunor kijelentette, számára vállalhatatlan, hogy felperes és alperes is legyen egyidőben a luxemburgi perben, és kijelentette, ha a román kormány nem vonja vissza keresetét, az RMDSZ fontolóra veszi a kormányból való kilépését. Victor Ponta miniszterelnök közölte, folytatná az együttműködést az RMDSZ-szel, de a luxemburgi kereset a román állampolitika része, és a román állampolitika terén nincs helye alkudozásnak.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) körül kialakult koalíciónak amúgy az RMDSZ nélkül is többsége van a parlamentben.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.