// 2026. november 7., szombat // Rezso

Kolozsváron úrrá lett a fesztiválláz

// HIRDETÉS

Az első fesztiválozók már megérkeztek Kolozsvárra, ahol holnap kezdődik az év nagy durranása, az Untold Fesztivál.

Lehet szeretni vagy utálni, esetleg bosszankodni a lezárt utak és terek miatt, attól még holnaptól vasárnapig minden erről fog szólni a kincses Kolozsváron: kezdődik az ififőváros legnagyobb bulija, az Untold Fesztivál.

A héten már közöltük azokat a hasznos információkat, amelyeket tudni érdemes a közel ötvenezres fesztiválról, ma délelőtt pedig pár tucat eltévedt fiatalhoz szegődve készítettünk néhány lesifotót az épülő fesztiválvárosról.   

A Kolozsvár Aréna és a sportcsarnok környékét már megfertőzte a fesztiválláz, karanténba is helyezték annak rendje és módja szerint. Kerítések, paravánok jelölik az Untold-birodalom határait, a járókelők pedig közlekednek, ahogy tudnak. 

A Sportcsarnok környéke már csütörtök délelőtt benépesült szervezőkkel, önkéntesekkel, és a korán érkezőkkel. Bár a sörcsapok még nincsenek beüzemelve, a hangulat így is jó. Legfőképpen izgatott. 

Az Arénában olyan nevek fognak fellépni a négy nap alatt, mint például a Romániában először koncertező Avicii, Armin van Buuren, David Guetta és Dimitri Vegas&Like Mike. A fotón látható szerkezetek nem tudjuk, mire szolgálnak, meglehet újabb kerítések épülnek majd belőlük.

Már csütörtökön nagyon sokan álltak sorban a jegyet kiváltó iroda előtt. A szervezők azt nyilatkozták, hogy még soha ennyire nem foglalták le Kolozsvár és környéke szállóhelyeit: a fesztiválozók 60 százaléka érkezik más településről, 15 százaléka külföldről, az összes kontinensről. Ha jól érzik itt magukat, bizonyára jönnek majd máskor is. S persze viszik Kolozsvár hírét távolabbi vidékekre. 

Ez lesz az úgynevezett River Side színpad. A fesztivál első napján itt lép színpadra a Wilkonson vagy a Gramatik.  

Az a szép zöld gyep! Bizonyára sok szelfi színhelye lesz.

Az amúgy is árnyékos Sétateret több helyen leárnyékolták, biztos, ami biztos. Legalább jól mutat. 

Udvariasan tessékelik ki a karszalaggal nem rendelkezőket a fesztivál helyszínéről. Bennünket sem engednek be fotózni. 

Ez az „el nem mondott történet” nem nekik szól, hanem a kicsit idősebb hercegeknek és királykisasszonyoknak, akik négy napig sajátjuknak érezhetik a kerítésen túli világot. Velük együtt mi is kíváncsian várjuk a folytatást!

Fotó és szöveg: Mészáros Tímea

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro