Elárasztott utcák és háztartások, elsodort személygépjárművek, a lezúdult eső miatt keletkezett folyamokban kajakozók – országos körkép az alig fél napon át tartó esőzés után.
Saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy mekkora káoszt képes okozni az alig fél napon át tartó esőzés Kolozsvár utcáin, és akarva akaratlanul adódik a kérdés: mi lett volna, ha mondjuk kétszer ennyi eső zúdul a városra? Meglehet, a hasonló esetekre felkészülve érdemes a zsúfolt tömegközlekedési eszközök és a reménytelenül elérhetetlen taxik helyett beszereznünk egy olyan kajakot, amilyenen a Hajnal negyedben az Outdoor4U fiataljai „közlekedtek” ma. Sőt, az ideális az lenne, ha maga az önkormányzat szerezne be hasonló járműveket, ha már úgyis a Szamos hajózhatóvá tételében gondolkodnak.

Fotó: Ziar de Cluj
A viccet félretéve komoly áradásokat okozott Erdély-szerte, de a Regátban is az egyáltalán nem hirtelenül jött, de tartós esőzés. Kolozsváron a Monostor negyed „aljában”, a város Szászfenes felőli bejáratánál másfél méteres esővíz gyűlt össze, személygépjárművel nehezen lehetett áthaladni, ezért több tíz kilométeres sor alakult ki. Említésre méltó, hogy itt kisebb esőzések alkalmával is hasonló „mesterséges tó” alakul ki. Állt a víz a belváros több utcájában, de a Kerekdombon, a Hajnal, illetve a Dónát negyedben is, de nem kímélte az ár az egyes háztartásokat sem.
Szerte Székelyföldön megemelkedett a folyók, patakok, vízszintje és vízhozama, Székelyszenterzsébeten a házakba is betört az ár,a Bákó megyei Kománfalván 12 családot kellett kitelepíteni földcsuszamlás miatt. Krajován hétfőn okozott fennakadást azidőjárás: két óra alatt mintegy 20 l/négyzetméter eső esett. A kereszteződésekben egy méteres víz gátolta a gépjárművek haladását. Több sofőr az autójában rekedt, az autóbuszokat pedig az utasoknak kellett megtolniuk.
Szatmár megyében Középhomoródot Alsóhomoróddal összekötő DJ193A jelzésű megyei utat borította el a víz, körülbelül egy órán át járhatatlan volt az út.
Kedden vörös jelzésű árvízriadót rendelt el az országos hidrológiai intézet Temes megyére a Berzava folyó áradása miatt, és narancssárgát Szilágy, Bihar, Arad, Hunyad, Temes, Krassó-Szörény megyékre.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.

További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.