// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kodály előtti hódolattal nyílt meg a transzilvanikummá emelt Kolozsvári Magyar Napok

// HIRDETÉS

És persze nem maradtak el a megszokott politikusi beszédek sem.

Mint ahogy az előző években, idén is a Kolozsvári Állami Magyar Színház előtt jóval a kezdést megelőzően kialakult sorok is jelezték: kezdődik az év legpörgősebb időszaka a kolozsvári magyarok – és nem csak – számára. Már napok óta felvezető programok sokasága hangolt bennünket a Kolozsvári Magyar Napokra, hivatalosan azonban csak hétfőn este rajtolt el a kulturális seregszemle, beszédekkel és a Magyar Állami Népi Együttes előadásával.

Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke köszöntőjében kifejtette: hosszú évtizedeket kellett várni ahhoz, hogy a kolozsvári magyarok felszabadultan ünnepelhessenek a város közterületein. Az elmúlt évek jó és rossz történései, a közösségünket ért veszteségek vagy a Magyar Napok tavalyi méltánytalan meghurcolása ellenére is itt vagyunk, együtt lehetünk a létjogosultságában megkérdőjelezhetetlen – erdélyi értéktárunk meghatározó transzivanikumává vált – ünnepen.

Gergely Balázs főszervező (Fotók: Kiss Gábor, magyarnapok.ro)

A főszervező szerint a közösségépítés mellett fontos, hogy mit mutatunk meg magunkból a többségi románság és a nagyvilág számára, ugyanis akik elbújnak, azok ellenszenvet vagy félelmet keltenek. Csak akkor tisztelhető és szerethető egy közösség, ha láthatóvá és érthetővé válik, nemcsak a Kolozsvári Magyar Napok idején, hanem az év 365 napján. Építő, értékteremtő, alkotó közösség vagyunk, de nem elég csak termelni, meg kell mutani kincsesládánk rejtelmeit. Ez a fajta hozzáállás lehet a mi létünk garanciája – nyomatékosította Gergely Balázs.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke személyes visszaemlékezéssel indította beszédét, felelevenítve: 1987-ben egy olyan időszakban költözött Kolozsvárra, amikor felszámolódóban volt minden, ami magyar. „Mélyről indultunk, de volt erőnk feljönni, volt erőnk talpon maradni. És ez annak a kultúrának is köszönhető, a szó legtágabb értelmében értve a kultúra fogalmat, amely ennek a városnak, Kolozsvárnak minden porcikájában él, és eddig mindent túlélt” – fogalmazott. Véleménye szerint Kolozsvár vonzása évszázadok alatt sem csökkent, hiszen most is ezresével, tízezresével vonzza a magyar fiatalokat Erdély minden szegletéből. Ez is igazolja, hogy van magyar jövő a kincses városban.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke a Kolozsvári Magyar Napokat példaértékű rendezvénynek nevezte, mely megmutatja, mit jelent az erdélyi magyarság számára a normalitás. „Ünnepelni gyűltünk össze, örülni egymásnak és közös sikereinknek. Miután nyolc évvel ezelőtt megszületett e rangos rendezvény ötlete, az példaértékűvé vált, és azóta Nagyváradon, Temesváron, Marosvásárhelyen és Brassóban is hasonló fesztiválokat kezdtek szervezni” – mondta Toró. „A Kolozsvári Magyar Napok az erdélyiek és – transylvanicumként – az erdélyiség sikere is. Közösen teremtett örökségünk 100 évnél is régebbi – elég, ha csak Kolozsvár tavalyi, 700 éves évfordulójára gondolunk” – jelentette ki a néppárt ügyvezető elnöke.

Kövér László

Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, ünnepi beszédében a magyar identitás megőrzésének fontosságát hangsúlyozta, ehhez kapcsolódva pedig kijelentette: nem azok a történelem igazi nyertesei, akiknek erősebbek a fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása. A magyarországi politikus – Németh László gondolatait alapul véve – rámutatott: a legutóbbi idők hadviselési trükkjei között található annak sulykolása, hogy a nemzetállamok kora lejárt Európában. Kövér László szerint a kelet-közép-európai térség államai rá kell döbbenjenek arra, hogy nemzeti érdekeik úgy érvényesíthetőek, hogy ezzel nem veszélyeztetik – sőt, erősítik – szomszédjaikat. A cselekvésre és együttműködésre képes nemzetállamot, mely állampolgárait határokon belül és kívül is szolgálja, az országgyűlés elnöke annak biztosítékának látja, hogy a Kárpát-medencei magyarság ne süllyedjen a „kizsákmányolt bennszülöttek” sorába.

Beszéde végén Kövér László megköszönte a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek munkájukat, valamint azt, hogy tevékenységükkel az összetartás élményének erősítését és a magyar identitás védelmét szolgálják.

A felszólalásokat követően a Magyar Állami Népi Együttes Mihályi Gábor koreográfus által színpadra vitt Tánckánon – Hommage à Kodály című előadását tekinthette meg a nézőteret zsúfolásig megtöltő közönség. A darabban egy képzeletbeli közösség életének apró mozzanataiból bontakozott ki a történet, melynek zenei keretét Kodály Zoltán és kortársa, Bartók Béla kompozíciói, illetve a zeneszerző által gyűjtött népdalok alkotják. A jelenetek során emberi kapcsolatok kialakulását, azok elvesztését, örömöket és bánatokat, valamint a mindennapok és ünnepek rituáléit követhettük nyomon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro