Ezek az elvárásai gazdasági téren az Erdélyi Magyar Néppártnak Klaus Johhanis megválasztott elnökkel szemben.
Gazdaságélénkítő javaslatcsomaggal kereste meg levélben Klaus Johannis megválasztott román államelnököt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amely szerint az intézkedések megvalósítása révén Erdély újra Románia „gőzmozdonya” lehet.
Az EMNP országos elnöksége nevében a Toró T. Tibor pártelnök és Zatykó Gyula alelnök által aláírt levélben kifejtették, hogy Erdély adottságaihoz képest kevesebbet teljesít, és ha nagyobb lehetőségekkel rendelkezne, a régióban rejlő potenciált sokkal hatékonyabban ki lehetne használni. Az EMNP egyebek mellett autópályák építését és a vasúthálózat fejlesztését javasolta.
A novemberi román elnökválasztáson az EMNP Johannist támogatta. A levél írói emlékeztettek, hogy az EMNP megalakulásától kezdve a modern európai regionalizmus híve, és -–mint írják – Johannis a választási kampányban többször kifejtette: Románia akkor lesz gazdag, ha a régiói is gazdagok lesznek.
Azt javasolták, hogy az észak-erdélyi, Brassó–Bors közötti autópálya minél előbb épüljön meg az eredeti tervek szerint. Emellett szorgalmazzák egy Erdélyt Moldvával összekötő autópálya megépítését a Marosvásárhely–Jászvásár (Iași) nyomvonalon.
Kérik az erdélyi vasútvonal-megszüntetési tervek elvetését, valamint a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasúthálózat fejlesztését. Szorgalmazzák továbbá, hogy a nagy cégek adója térjen vissza a bukaresti központi állami költségvetésből a vállalatok tevékenységi helyére. A társasági adónak az EMNP szerint úgy kellene megoszlania, hogy 30 százalék kerüljön a helyi költségvetésekbe, 30 százalék a megyei költségvetésekbe, 30 százalék a központi büdzsébe és 10 százalék a romániai megyék által kezdeményezendő, úgynevezett szolidaritási alapba.
500 millió eurós pénzalap létrehozását javasolják a kisgazdák támogatására, adó- és illetékcsökkentést kérnek a kis- és középvállalatok támogatására, és szorgalmazzák az üzemanyagra idén kivetett 7 eurócentes jövedéki adó eltörlését, valamint az áfa 19 százalékra csökkentését a jelenlegi 24 százalékról.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.