// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kitárul a Costa Rica-i börtönajtó Elena Udrea előtt

// HIRDETÉS

Sorra engedik szabadon a korrupció miatt elítélt politikusokat, miután az alkotmánybírák szerint törvénysértés történt a legfelsőbb bíróság öttagú bírói testületeinek kijelölésekor.

Jó hírt kapott ma a Costa Ricában raboskodó Elena Udrea: a legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy felfüggeszti a börtönbüntetés letöltését, melyet a Bute-gála ügyében szabtak ki, így hamarosan szabadon engedhetik. Hasonló döntés született Tudor Breazu ügyében is, akit korábban három év letöltendőre ítéltek ugyanebben az ügyben.

A mai nap folymán értesítették a Costa Rica-i hatóságokat is a döntésről, akik korábban elutasították Elena Udrea volt turisztikai miniszter és Alina Bica, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) volt főügyésze szabadlábra helyezését mindaddig, amíg a kiadatási eljárás le nem zárul.

A védőügyvédek azért nyújtottak be fellebezzést, mert nem a törvényeknek megfelelően állt össze az ügyben döntő bírói testület. Elena Udra ügyvédje szerint illegálisan tartják fogva védencét, ráadásul embertelen körülmények között, csecsemőjétől távol.

A legfelsőbb bíróság ítéleteket meghozó öttagú tanácsainak törvénytelen összeállítása miatt folyamatosan függesztik fel a korrupciós ítéletek végrehajtását: Rudel Obreja, az ökölvívó-szövetség volt elnöke, Constantin Niţă korábbi energiaügyi miniszter, Dan Şova volt közlekedési tárcavezető, Alina Bica, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) volt főügyésze és Şerban Pop, az adóhatóság (ANAF) volt vezetője is otthon töltheti a karácsonyt. Bár úgy volt, hogy Udrea ítéletének felfüggesztéséről csak januárban dönt a bukaresti legfelsőbb bíróság, végül még ma határoztak erről.

Elena Udreát idén júniusban jogerősen hat év letöltendő szabadságvesztésre ítélték vesztegetés elfogadása és hivatali visszaélés miatt. A volt miniszter ellen azért emeltek vádat, mert fejlesztési tárca országimázs-népszerűsítés címén közel kétmillió eurónyi uniós pénzzel támogatta a Lucian Bute ökölvívó tiszteletére megrendezett gálát, amire állami intézményként nem lett volna joga.

Udreát és Bicát október 3-án vették őrizetbe San Joséban a román kiadatási kérelem alapján.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro