// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kisebbségvédelmi tervezet: mégis iktatták a keresetet

// HIRDETÉS

Az európai bíróság korábbi tájékoztatásával ellentétben, mégis iktatták az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kezdeményezte kisebbségvédelmi tervezet elutasítása elleni fellebbezést.

Bár a luxemburgi intézmény kommunikációs irodája a Krónika érdeklődésére a hét elején levélben jelezte, nem tud olyan keresetről, melyet az említett polgári kezdeményezés ügyében nyújtott volna be az RMDSZ vagy a FUEN, mint kiderült, a német nyelvű fellebbezést november 25-én iktatták.

Lehóczki Balázs, az európai bíróság sajtó- és tájékoztatási osztályának munkatársa szerdán a Krónikának elismerte, az óvás szerepel a bíróság honlapján T-646/13-as iktatószámmal, de mivel a kereset tartalma egyelőre nem nyilvános, számára sem volt egyértelmű, hogy a két szervezetnek köze lehet a német ügyvédek által benyújtott dokumentumhoz. (Az intézmény honlapján különben mindhiába keresnénk rá a keresetre az érintett szervezetek vagy azok vezetőinek neve alapján, felperesként ugyanis a Minority SafePack – one million signatures for diversity in Europe szerepel).

Lehóczki elmondta továbbá, a fellebbezés körülbelül nyolc hét múlva jelenik meg az európai bíróság hivatalos közlönyében, az ügy tárgyalása pedig véleménye szerint 2015 januárjában kezdődhet meg.

Az Európai Bizottság egyébként szeptember 16-án közölte a tervezet kezdeményezőivel, hogy álláspontja szerint az európai sokszínűség megőrzését célzó kisebbségvédelmi tervezet nem tartozik a testület jogalkotási hatáskörébe.

„A bíróság honlapján szerepel a kereset, ami azt jelenti, hogy az RMDSZ nem késett el semmivel – reagált szerdán a lapunk aznapi számában megjelent cikkre Vincze Loránt, a szövetség külügyi titkára. – Az ügy fellebbezése egyébként a tervezetet kezdeményező héttagú bizottság feladata volt. A november 25-én benyújtott dokumentumokat ki kellett egészíteni, ennek kapcsán pedig az ügyet képviselő ügyvédi iroda egészen az év elejéig levelezett a bírósággal. Emiatt a kezdeményezés január elejétől számítva várhatóan két hónapon belül kerül be a bíróság hivatalos közlönyébe.”

Vincze elmondta továbbá, miután az óvás megjelenik a közlönyben, az Európai Bizottság kifejtheti az álláspontját a keresettel kapcsolatban, erre pedig az üggyel megbízott ügyvédi iroda válaszolhat, majd ezt követően tűzik ki a tárgyalás időpontját. „Nehéz megsaccolni, hogy erre mikor kerül sor, mindenképpen több hónapos átfutási időre számítunk” – tette hozzá a szövetség külügyi titkára, a FUEN alelnöke.

Amint arról beszámoltunk, a kezdeményezés több témában – így nyelvi, oktatási, kulturális ügyekben, regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika területén – összesen 15 intézkedést javasolt az Európai Uniónak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro