A C csoport rangadóján keményen küzdöttek a csapatok, de gól nem született.
Nem bírt egymással a német és a lengyel válogatott az Eb C csoportjának csütörtök késő esti meccsén: a két csapat néha túlságosan is taktikusan, néha pedig egészen látványos meccet produkálva 0-0-s döntetlent játszott.
A meccs elején, ahogy az várható is volt, a németek kezdtek agilisabban – az agresszivitás és a játék tekintetében egyaránt.
Khedira már a legelején sárgát kapott, miután rövid időn belül a második kemény szabálytalanságát is elkövette, viszont helyzetük is volt, miután egy beadásból Götze kevéssel fejelt a lengyel kapu fölé.
Negyed óra elteltével sem szűntek a német rohamok, de Kroos becsúszva mellé pöckölte a labdát.
A lengyelek is át-átruccantak a német térfélre, de támadásaik rendszerint még azelőtt elhaltak a jól blokkoló német védelemben, hogy igazán kibontakozhattak volna. Hasonlóan jól szűrte a lengyel védelem is a német attakokat.
Az első félidő végéig aztán a játék olyanná alakult, hogy az iszapbirkózás ahhoz képest maga a totális, nyílt sisakos támadó futball. Az amúgy gyors játék a középpályán zajlott, ha eljutott valamelyik tizenhatos előterébe, a masszívan működé védelmek mindent semlegesítettek.
A második félidő hatalmas lengyel helyzettel indult: Grosicki lőtt kiszorított helyzetből a kapu irányába, Milik pedig a gólvonal előtt a labda mellé fejelt.
Rögtön érkezett a német válasz: Gözte lövése pattant ki Fabianskiról, majd a védelem szögletre hárított.
Aztán Milik és Lewandowski előtt is adódott lehetőség, de ők nagyvonalúan nem éltek vele.
Német oldalon Götze helyett Schürrlét becserélve próbáltak tenni a gól érdekében, de gól nem született, egyik oldalon sem: Milik, majd Özil és Kroos sem járt sikerrel.
A meccs kemény német offenzívával zárult, de ezúttal is lepattantak a lengyel védelemről, így aztán ez az első mérkőzés a 2016-os Eb-n, amely gól nélküli döntetlennel zárult, a két csapat így egyaránt 4-4 ponttal várja a csoportkör utolsó fordulóját. Ez az eredmény ugyanakkor azt jelenti, hogy a kora este Észak-Írországtól is kikapó, nulla pontos Ukrajna már biztosan kiesett.
A jobban akaró és tudatosabban játszó északírek 2-0-ás győzelmét győzelmét hozta a labdarúgó Eb csütörtök esti meccse a C csoportban a meglehetősen fantáziátlanul játszó ukránokkal szemben.
Az első forduló két vesztesének összecsapásán mindkét együttesnek csak a győzelem volt jó a továbbjutás szempontjából, így keményen belekezdtek. Az elején Dallas lövését védte Pjatov, majd a másik oldalon alakult ki helyzet, de az egyik ír védő kezéről pattant ki a kapu irányába tartó labda – bár ez a tizenhatoson belül történt, nem járt érte büntető.
A folytatásban aztán a szakadó esőben mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de igazi gólveszély nem alakult ki. Az ukránok aztán mezőnyfölénybe kerültek, de gólra ezt sem tudták váltani – Rakickij 28 méterről leadott bombáját a kapus könnyedén megfogta.
Az ukránok folyamatosan próbáltak támadni, de sok ötlet és kreativitás nem volt a játékukban, az északírek könnyedén romboltak a kapujuk előtt.
A másik oldalon egy kontra végén szögletig jutott a legjobban taksált játékosa, Lafferty nélkül felálló ír válogatott, de Cathcart fejese ha csak kicsivel is, de elkerülte a kaput.
A félidő végén a szigetországiak támadtak többet, de az eredményjelző kezelőjének ennek nyomán sem akadt dolga.

A második félidő elején aztán már gólnak örülhettek az északírek: egy beívelt szabadrúgást
Pillanatok múlva egyenlíthettek volna az ukránok, de Szeleznyov fejese McGovern karjaiban landolt.A mérkőzés ezt követően parázs küzdelmet hozott – az időjárás azonban úgy döntött, hogy a szó szoros értelmében lehűti a kedélyeket: jégeső szakadt a stadionra, így a játékvezető felfüggesztette a meccset.A rövid kényszerszünet után ismét egymásnak esett a két csapat, az északírek továbbra is nagyon nyomtak, de komolyabb helyzet az ukránok előtt adódott: Kovalenko bombája a felső sarok mellett zúgott el.Az utolsó negyed órában az ukránok támadtak többet, de a masszív ír védelemmel nem bírtak, távoli átlövéseik elkerülték a kaput.A hatperces hosszabbítás végén aztán eldőlt a meccs: egy északír támadás végén Dallas bombázott kapura 16-ról, Pjatov az ő lövését még kitolta, de

Észak-Írország ezzel a megőrizte a továbbjutási esélyeit, a két vereséget begyűjtő ukránok sorsa viszont igencsak bizonytalan.
A két válogatott egymás elleni csatái 137 éves múltra tekintenek vissza (1879 májusában volt az első), de a korábbi 101 mérkőzés egyikét sem világversenyen játszották. Roy Hodgson az oroszok elleni döntetlen után sem változtatott az angol játékrendszeren és kezdőn, miközben a szlovákokat legyőző Wales edzője, Chris Coleman három új játékost is bedobott – sőt, első edzőként más kapussal (a sérüléséből felépült Hennessey váltotta Wardot) is kezdte a meccset.
A szélsőiket túlzottan középre toló angolok képtelenek voltak olyan lendületesen játszani, mint négy nappal korábban, az első félidőben a pontrúgásokat leszámítva csak egyetlen helyzetet tudtak kidolgozni, amelynek végén Sterling öt méterről sem találta el a kaput. Rooney szögletei és szabadrúgásai is eredménytelenek voltak, a túloldalon viszont
A 35 méterről eleresztett lövés pontos volt ugyan, de Hart késői vetődése is kellett a gólhoz – a Manchester City hálóőre is beállt a világversenyeken nagyokat bakizó angol kapusok egyre hosszabb sorába.
Szünetben Hodgson feladta az egycsatáros játékot, Vardy és Sturridge beállásával már hamisítatlan brit 4-4-2-t tolt az angol csapat, amely be is tudta szorítani ellenfelét. Az egyenlítés viszonylag hamar jött, ismét egy védelmi hibából:

a walesi csapatkapitány Ashley Williams éppen a kapu torkában ácsorgó Vardy elé fejelte a labdát, a Leicester gólgyárosa pedig bevágta.
Az ezt követő 10 percet önfeláldozó bekkeléssel húzta ki Wales, a második félidő közepétől egyhült az angol nyomás, viszont Bale-ékben sem maradt már erő a támadásokhoz. A Pax Britannicának a ráadás perceiben Sturridge vetett véget, aki balról beküzdötte magát és a labdát az ötös sarkáig, majd a rövid sarokba lőtt.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.