// 2026. november 7., szombat // Rezso

Kihátrál a tanügyminiszter az általa kavart káoszból?

// HIRDETÉS

Mégis taníthatják románul az elemistákat a tanítók. Ha már bukott tanárokat se kapnak a feladatra.

Kihátrálni látszik Valentin Popa az általa gerjesztett káoszból és feszültségből, amit azzal keltett, hogy szakmai egyeztetés nélkül és mindössze tíz nappal a tanévkezdés előtt elrendelte, hogy a tanítók helyett román nyelv és irodalom szakos szaktanárok oktassák a román nyelvet a kisebbségi elemi iskolákban.

A rendelet kiadása felháborította a tanítókat, hogy kivett a kezükből olyan feladatot, amelyre őket képesítették, és olyanoknak adná, akik nem értenek az elemi szintű románoktatáshoz, másrészt kiderült, hogy egyik olyan megyében sincs elegendő romántanár a feladatra, ahol nagyobb számban élnek magyarok, illetve más nemzeti kisebbségek.

Emiatt több erdélyi iskolában – szervezetten vagy spontánul – fehér szalaggal tiltakozva kezdték meg a tanévet. Valentin Popa tanügyminiszter pedig

megengedőbb hangnemet ütött meg,

amikor a csíkszentdomokosi tanévnyitón szembesítette a sajtó a kérdéssel:

„Nincsenek kizárva a tanítók, csak a prioritáslista amely alapján ezeket az órákat kiosztják, megváltozott" – nyilatkozta a magyar közmédiának.

Pénteken körlevélben próbálta tisztázni, hogyan is kellene bevonni a szaktanárokat a román nyelv elemi oktatásába:

  • elsősorban a végleges állással rendelkező román szakos tanárokat kell bevonni,
  • második körben azokat, akik versenyvizsgáztak, de nem kaptak katedrát,
  • ha az adott iskolán belül nincs elég romántanár, akkor más iskolából, más településről vagy más megyéből kell tanárt alkalmazni – idézi a maszol.ro a körlevelet;
  • a tanítók csak ezután kaphatnak lehetőséget, de képzetlenként fizetnék meg őket.

Ma már azzal is visszakozni látszik a miniszter,

hogy azt mondta, a törvénymódosító kormányrendelet ugyan érvénybe lépett, a parlament elé kerül, és ott a képviselők módosíthatják ezt.

Szerinte viszont nem megoldhatatlan a román szaktanárok bevonása az elemi oktatásba, úgy véli, ugyanez történt akkor is, amikor a testnevelés órákat, a vallásórákat és az idegennyelv órákat szaktanárokra bízták. Megjegyezte, a módosítások bevezetésekor akkor sem volt meg a szükséges számú szaktanár, de idővel sikerült a tanárokat is biztosítani. 

Valentin Popa azzal indokolta a törvénymódosítást, hogy számtalan nagykövet, oktatási miniszter, mi több, még Navracsics Tibor oktatásért is felelős európai biztos is megkereste: tegyen valamit azért, hogy a kisebbségek nyelvein oktató iskolák diákjai is tanulhassák meg jól a román nyelvet. Hozzátette, korábban a Hargita megyei önkormányzat elnöke a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) panaszolta be a minisztériumot amiatt, hogy nem biztosítja a román nyelv megtanulásának a lehetőségét. 

Valentin Popa Csíkszentdomokoson magyar tolmácsolással mondta el tanévnyitó beszédét. Ebben bejelentette, hogy felzárkóztató program indul a falusi iskolák számára, hogy ezek hasonló színvonalú oktatást biztosíthassanak, mint a városi tanintézetek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro