// 2026. július 20., hétfő // Illés

Kifosztotta a méheket, leszakította a kerítést, majd megmocskolta a disznót

// HIRDETÉS

Jakab Sándor Ödönné még most is a történések hatása alatt van.

A medve az éjszaka közepén indította az ostromot, azután, hogy pár nappal korábban tönkretette két helybéli méhész kaptárait. A 130 kilós sertést finoman kiemelte az ólból, majd a kerítést átszakítva, felhurcolta a dombra, ahol szétmarcangolta. A bundás behatolót négy férfi is üldözőbe vette, de a hízót nem tudták megmenteni, így a kutyák laktak jól belőle. 

„Amikor a medve otthagyta a disznót, feltettük egy lajtorjára, s úgy vittük le a házhoz. Azzal már nem volt mit kezdeni. A gerincénél, a sonkájánál, szóval majdnem mindenütt összemarcangolta” – mesélik a férfiak. 

A környéken nem ez az első eset. Hármasfaluban, Abodban, Cséjében is „vaddisznók, medvék szorongatták az embereket” (sic!).

A teljes beszámolót a szolokmai medvetámadásokról az alábbi linken olvashatják el. Nem fogják megbánni.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Menesztik az állami vasúti képzőközpont éléről az RMDSZ Giurgiu megyei elnökét, aki csokoládéműhelyt működtetett egy minisztériumi épületben
Krónika

Illegális csokoládéműhelyt és saját használatú lakást alakított ki a közlekedési minisztérium egyik épületében Dudás Annamária, a Vasúti Képesítési és Képzési Országos Központ (CENAFER) igazgatója.

Elhasalt az érettségin egy 39 éves AUR-os politikus, akit ráadásul vizsgacsalással gyanúsítanak – hírmix
Főtér

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.