Spanyolország számára véget ért egy korszak: a 2010-es világbajnok, 2008 és 2012 Európa-bajnoka a csoportmeccsek után hazautazik a brazíliai világbajnokságról.
A 2010-es világbajnok spanyolok ugyanúgy jártak a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon, mint 2002-ben a franciák, 2010-ben pedig az olaszok: címvédőként már a csoportmérkőzések után búcsúzni kényszerülnek.
Iniestáék a hollandoktól a B csoport nyitómeccsén elszenvedett 5-1-es vereség után szerdán este Chilétől is kikaptak 2-0-ra, így a szintén biztos kieső ausztrálok elleni meccs után csomagolhatnak.
A chileieken már a meccs elején látszott, egyáltalán nem gondolták úgy, hogy bármiért is alárendelt szerepet kellene játszaniuk: a meccs két gyors chilei helyzettel indult, már az első percben vezetést szerezhettek volna, ha eltalálják a kaput.
Mivel azonban nem tették, lassan-lassan feltámadtak a spanyolok, és a sokpasszos játékkal többször is sikerült följutniuk Pedro kapuja elé. Az első komolyabb helyzetet Xabi Alonso hagyta ki: egy, a tizenhatoson belüli kavarodás végén lőtt a chilei kapusba.
Aztán a spanyolok zuhantak végső kétségbeesésbe: Vidal szerzett labdát a félpályánál, végigloholt vele a jobb szélen, a tizenhatosban Aranguízhoz passzolt, aki magára vonta az összes védő figyelmét, majd Vargas elé tálalt, aki Casillas mellett a hálóba gurított.
A spanyolok a bekapott gól után folyamatosan birtokolták a labdát, de sok helyzetük nem volt, Diego Costa oldalhálóban landoló lövése volt a legnagyobb eredmény, amit a félidő végéig elértek.
Nem így a chileiek. Xabi Alonso úgy döntött, hogy ha már egyébbel nem tud eredményt elérni, „a riói mészáros” megtisztelő címére tör, és elkezdett rugdalózni. Az első szabálytalanság után sárga lapot kapott, a második után a spanyol kapuhoz közel szabadrúgást ítéltek. A szabadrúgást az áldozat, Alexis Sánchez vállalta el, kapura tartó lövését Casillas kitolta, a labda azonban Aranguíz elé pattant, aki megduplázta a dél-amerikaiak előnyét.
A szünetben Vicente del Bosque megpróbálta elejét venni, hogy a fejét elveszítő Xabi Alonso kiállíttassa magát, így Kokét küldte pályára helyette.
A fordulást követően továbbra is a spanyolok támadtak, és Diego Costa már a félidő elején vissza is hozhatta volna a spanyol reményeket, de lövésébe Isla belelépett, majd Busquets bírt négy és fél méterről az üres kapu mellé pörgetni.
Spain have conceded six goals from 11 shots on target conceded so far in the #WorldCup. http://t.co/8KnUeP1KlH pic.twitter.com/q7qq2uEJiF
— BBC Sport (@BBCSport) June 18, 2014
A spanyolok hiába támadtak, a chilei védelem áttörhetetlen falként tömörült előttük. Del Bosque Diego Costa helyett pályára küldte Torrest, de sokat ő sem tudott lendíteni a spanyolok helyzetén.
A végéig Chile Isla révén növelhette volna az előnyét, de fölé durrantotta, a kétségbeesetten rohamozó spanyolok próbálkozásait pedig Bravo kapus bravúrok sorozatával hárította. A lefújásig több gól már nem született, így véglegessé vált, hogy a címvédő spanyolok az utolsó, Ausztrália elleni meccs eredményétől függetlenül – az ausztrálokkal együtt – kiestek. Hollandia és Chile pedig továbbjutott, ugyanakkor az egymás ellen játszandó utolsó fordulónak van tétje: az, hogy melyikük kerüli el az A csoportból minden bizonnyal továbbjutó Brazíliát.
A meccs után Vicente del Bosque spanyol szövetségi kaptány úgy nyilatkozott: megérdemelten estek ki a csoportból. „Megérdemelten estünk ki, de volt tartás a csapatunkban. Mentünk előre, ám a kapu előtt nem voltunk elég határozottak. Erre nincs mentségünk” – mondta rezignáltan.
Chilei kollégája, Jorge Sampaoli érthető módon vidámabb volt. Elégedett vagyok a játékosok teljesítményével, felnőttek a feladathoz. De legnagyobb győzelem a következő győzelem, Hollandia ellen a csoport első helye lesz a tét” – mutatott rá.
B csoport, 2. forduló:
Chile-Spanyolország 2-0 (2-0)
Rio de Janeiro, 74 ezer néző, v.: Mark Geiger (amerikai)
gólszerzők: Vargas (20.), Aránguiz (43.)
sárga lap: Vidal (26.), Mena (61.), illetve Xabi Alonso (41.)
Úgy tűnik, a hollandok eldöntötték, hogy ők csak fordulatos és gólzáporos meccseket hajlandóak játszani Brazíliában: miután pénteken a spanyolokat verték agyon, szerdán az ausztrálokat győzték le a B csoport második fordulójában.
Volt azonban egy árnyalatnyi különbség: míg a világ- és Európa-bajnoki címvédő spanyolok ellen 0-1-ről fordítva csodálatos meccsen győztek 5-1-re, addig az ausszik alaposan megizzasztották a 3-2-es győzelmet arató Robbenéket, és tulajdonképpen végig benne volt a meccsben, hogy legalább ikszre hozzák a mérkőzést.
A hollandok mintha úgy álltak volna fel a pályán, hogy pont nem a Chilétől viszonylag simán, 3-1-re kikapó ausztrálok ellen akarják agyonhajtani magukat. Cahill és társai azonban éppen azért, mert hátrányból indultak, és tudatában voltak technikabeli hiányosságaiknak is – már a hollandokkal szemben -, nagyon belekezdtek, letámadtak, és nemigen hagyták az Oranjét kibontakozni. A meccs hosszú ideig arról szólt, hogy az ausztrálok félpályán rombolták a hollandok nem túl combos akcióit, aztán néha-néha ők is megiramodtak Cillesen kapuja felé, de nem sok eredménnyel.
A huszadik percben aztán Robben kapott labdát a félpályán, és a túlságosan előre húzódó ausztrál védőket lefutva végigszáguldott a pályán, és védhetetlen gól zúdított Ryan hálójába.
A hollandok még a gólörömnél tartottak, amikor a középkezdésből az ausztrálok már egyenlítettek is: McGowan 35 méterről keresztbe ívelt labdáját a bal oldalon előre vágtató Cahill bal lábbal, kapásból durrantotta Cillesen feje fölött a léc alá. Eddig ez volt a vébé gólja.
A gyors egyenlítés úgy meglepte a hollandokat, hogy hagyták az ausztrálokat támadni, ami a fordulás után góllá is ért. Bozanic Janmaat kezére rúgta a labdát, de mivel ez a holland tizenhatoson belül történt, tizenegyest ért, és Jedinak be is lőtte, óriási meglepetésre vezetéshez juttatva ezzel az ausztrálokat.
A fogadóirodák üzemeltetői ekkor már a kezüket dörzsölték, a papírforma holland győzelemre fogadók pedig az idegroham szélén álltak, de aztán egy kontra végén Van Persie kavart egyet a bal oldalon, és mintegy nyolc méterről lőtt hatalmas gólt.
Nem volt azonban még vége: a socceroo-k nem omlottak össze, és továbbra is támadtak, sőt a meccs legnagyobb ziccerét is összehozták, de ez a meccs legnagyobb kihagyásába torkollt. Vlaar közvetlenül a kapuja előtt elvesztette a labdát, Oar elindult vele a kapu felé, de nem lőtte rá, ehelyett középre adott – önzetlensége pedig megbosszulta magát, az érkező Leckie számára ugyanis túl alacsonyan jött a labda, így bevetődve inkább mellkassal, mint fejjel pöckölt bele, Cillesen számára pedig gyerekjáték volt begyűjteni a labdát.
És a fordulásnál a kihagyott helyzet máris megbosszulta magát: Depay mintegy harminc méterről durrantott rá, a lapos lövés pedig pont Ryan kapus előtt pattant meg, így nem tudta hárítani, Hollandia ismét vezetést ünnepelhetett. Ezt követően már Robbenék támadtak többet, a csalódott ausztrálokban nem volt elég erő az egyenlítésre, így a hollandok a vártnál nehezebben, de győztek, és 6 ponttal várják a Chile elleni utolsó csoportmeccset.
Louis van Gaal holand szövetségi kapitány megkönnyebbülten nyilatkozott a meccs után. „Tudtam a meccs előtt, hogy nehéz lesz, mert szenvedély és meggyőződés fűti az ausztrálokat. Labdabirtoklásban nagy problémáink voltak. A második félidőben aztán átálltunk 4–3–3-ra, és akkor már jobban játszottunk” – értékelt.
Ange Potecoglu ausztrál szakvezető viszont szomorú volt. „Fájdalmas a vereség, mivel mindenki kiemelkedően teljesített. A mérkőzés nagy részében úgy tűnt, hogy sokkal inkább közelebb állunk a bravúrhoz, mint nem” – mondta.
B csoport, 2. forduló:
Hollandia-Ausztrália 3-2 (1-1)
Porto Alegre, 41 ezer néző, v.: Dzsamel Hajmúdi (algériai)
gólszerzők: Robben (20.), van Persie (58.), Depay (68.), illetve Cahill (21.), Jedinak (54., 11-esből)
sárga lap: van Persie (47.), illetve Cahill (43.)
Az első meccsen a braziloktól egy igazságtalanul befújt tizenegyes miatt vereséget szenvedő horvátok Kamerun ellen javítottak: az első mérkőzésről eltiltás miatt hiányzó Mandzukic vezérletével az A csoport második körének második meccsén átgázoltak az Eto’o nélkül pályára lépő afrikaiakon, akik immár két vereség után biztos kiesők.
A kockás mezesek már a 11. percben megszerezték a vezetést Olic révén, a kamerunikak pedig nemigen mutattak erőt. Legalábbis nem úgy, ahogy kellett volna: a 40. percben egy horvát támadásnál Song valami megfejthetetlen okból hátba sújtotta Mandzukicot, aki ráadásul labda nélkül futott, a játékvezető pedig azonnal kiállította a kamerunit.
Ez meg is pecsételte az afrikaiak sorsát: Perisic már rögtön a fordulás után megduplázta a horvát előnyt – Itandje kapus kirúgása pont hozzá pattant a felezővonalon, ő átvette, és a bal oldalon végigsprintelve egyedül oldotta meg az akciót.
A továbbiakban már csak formaság volt a horvátok számára a mérkőzés: Mandzukic duplájával kiütötték a vébé előtt még a prémiumemelésért sztrájkoló kameruniakat, akik ezek után vélhetően örülhetnek, ha a hazafelé vezető útjukat kifizeti a szövetség.
Horvátországnak még van esélye a továbbjutásra, ehhez azonban az utolsó fordulóban a 4 pontos mexikóiakat kell legyőznie.
Niko Kovac horvát szövetségi kapitány még a lehengerlő győzelem után is önkritikusan értékelt. „Az gondjaink voltak, de aztán javult a labdabirtoklásunk. Nagyon hatékonyan játszottunk ma este. Bár Kamerun nem teljesített tudásához mérten, ez részben a mi játékunknak is köszönhető” – nyilatkozta.
A csoport, 2. forduló:
Horvátország-Kamerun 4-0 (1-0)
Manaus, 39 982 néző, v.: Pedro Proenca (portugál)
gólszerzők: Olic (11.), Perisic (48.), Mandzukic (61., 74.)
kiállítva: Song (40.)
Ma este héttől a C csoportban Kolumbia Elefántcsontparttal játszik, éjjel egytől pedig Japán Görögországgal. A D csoportban tíztől Uruguay-Anglia meccsen izgulhatnak a drukkerek.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.