// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kiborult a török külügyminiszter

// HIRDETÉS

Ankarának elege van az EU lekezelő magatartásából – mondta német kollégája mellett. Aki válaszul felhánytorgatta a tömeges letartóztatásokat.

Törökországnak elege van az Európai Unió leereszkedő magatartásából, amellyel a csatlakozási tárgyalásokat kezeli – fakadt ki kedden német kollégájával, Frank-Walter Steinmeierrel közös ankarai sajtótájékoztatóján Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter Ankarában.

Cavusoglu kifogásolta, hogy a Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet 4500 tagjával szemben indítottak már jogi eljárást Németországban, ennek ellenére Berlin mindössze három szakadárt toloncolt vissza Törökországba. Hozzátette: a július 15-i törökországi puccskísérlet gülenista összeesküvői és azok támogatói is szabadon tevékenykedhetnek Európa több országában.

A török diplomácia vezetője egyúttal hangsúlyozta, hogy népének jogában áll szabadon dönteni a halálbüntetés visszaállításáról. Recep Tayyip Erdogan török államfő hétfőn jelezte, hogy a jövő évben akár népszavazásra is bocsáthatja a halálbüntetés ismételt bevezetésének kérdését. 

A török parlament az európai uniós csatlakozás szándékával törölte el a halálbüntetést 2004-ben.

Cavusoglu kifejtette: Brüsszel és Ankara között lehetnek nézeteltérések, de az EU-tagállamoknak Törökországra mint egyenrangú tárgyalópartnerre kell tekinteniük. Törökországnak szüksége van az Európai Unióra, ahogy ez fordítva is igaz, csak gyakran elfelejtjük – hívta fel a figyelmet. Példaként kiemelte: Németország Törökország elsőszámú kereskedelmi partnere.

A német külügyminiszter - aki általában nagy önuralmáról ismert – a rázúdított szemrehányásokra válaszul a sikertelen török puccskísérlet nyomán zajló tömeges letartóztatásokat, valamint a szólásszabadság korlátozását kifogásolta. Ugyanakkor ellenezte, hogy az EU megszakítsa a török csatlakozási tárgyalásokat.

Az elmúlt négy hónapban a török hatóságok a társadalom valamennyi szektorában tisztogatásokba kezdtek. 

Több mint négyezer embert helyeztek előzetes letartóztatásba, további tízezreket vettek őrizetbe, és legalább 110 ezer embert függesztettek fel, vagy bocsátottak el állásából. Ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek szerint a kormány arra használja fel az államcsínykísérlet után bevezetett rendkívüli állapotot, hogy ne csak az összeesküvőkkel és a puccsisták támogatóival számoljon le, hanem mindenkivel, aki az övétől eltérő véleményt hangoztat. 

Újságírók és ellenzéki kurd politikusok letartóztatása miatt több európai uniós politikus a Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalások leállítását követelte a közelmúltban.

Cavusoglu szavaira reagálva, Frank-Walter Steinmeier visszautasította azokat a Törökországban megfogalmazott vádakat, miszerint Németország biztos menedéket nyújtana terroristáknak. Berlin Ankara oldalán áll a PKK elleni harcban, és azt terrorszervezetként kezeli, és a vonatkozó ügyekben a német büntetőjognak megfelelően jár el – hangsúlyozta.

A német politikus a kétoldalú kapcsolatok mihamarabbi javítását sürgette.Az Ihlas török hírügynökség beszámolója szerint Steinmeier hozzátette: 

nincs tudomása arról, hogy a török fél doukentumokkal segítette volna a PKK tagjai ellen Németországban zajló büntető eljárásokat. 

A két külügyminiszter sajtóértekezletével párhuzamosan Binali Yildirim török miniszterelnök a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén arról beszélt, hogy az EU-nak állást kell foglalnia: Törökországot vagy annak ellenségeit támogatja. Az unió ne várja, hogy Törökország majd enyhít a terrorellenes törvényén – hangoztatta.

A lépést Brüsszel a török állampolgárok schengeni vízummentességének egyik feltételeként szabta meg a márciusban kötött EU-török menekültügyi egyezmény keretében.

A kormányfői hivatal kedden bejelentette: Yildirim december 5-én és 6-án Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro