Maximálisan kihasználják a váradi vár kapacitását a rendezvény szervezői: nyolc nap alatt összesen öt kiállítás nyílik.
Még négy nap, és kezdődnek a Szent László Napok a nagyváradi várban. A rendezvény nyolc napja alatt összesen öt kiállítás nyílik, tekintettel arra, hogy a megújult várban rengeteg kiállításra alkalmas teret alakítottak ki, és ezeket igyekeztek maximálisan kihasználni a szervezők.
Egyik rangos eseménye lesz a szombaton kezdődő Szent László Napoknak a Márton Áron-emlékkiállítás. Mint Zatykó Gyula főszervező is emlékeztetett, Erdély római katolikus püspöke születésének 120. évfordulója alkalmából 2016-ban a nemzetpolitikai államtitkárság Márton Áron-emlékévet hirdetett. Ennek keretében született meg az a kültéri kiállítás, mely a püspök munkásságát és eszmerendszerét mutatja be tőle vett, és róla szóló idézeteken keresztül.

A kétnyelvű (magyar–román) kiállítást június 20-án, hétfőn 17.30 órakor a Nemzetpolitikai Államtitkárság képviselőinek jelenlétében nyitják meg, de a rendezvény ideje alatt bármikor megtekinthető a nagyváradi várban.
A Retrospektív című kiállítás a nagyváradi származású Molnár László József grafikus alkotásait mutatja be. Az ünnepélyes megnyitóra június 21-én, kedden 18 órától kerül sor a váradi várban kialakított galériában.A tárlat anyaga végigkalauzol bennünket Molnár László József teljes munkásságán, a kezdetektől napjainkig – mondta el Holló Barna, a kiállítás kurátora.

A képíró Zórád – Kiállítás a Zórád Ernő irodalmi illusztrációból – ezzel a címmel nyílik rendkívüli a tárlat június 19-én, vasárnap 18 órától, szintén a váradi várban. Zórád Ernőt a Fülest rendszeresen lapozgatóknak és a képregény-kedvelőknek nem kell bemutatni, a „Precíz Bohém” ugyanis egyszerre volt képregény-rajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista és iparművész.

Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékének képviselője a sajtótájékoztatón a sepsiszentgyörgyi Design-hetet bemutató tárlatot ismertette. Mint felidézte, a váradi egyetem első perctől benne volt a projektben, a tavaly ősszel Made in Partium nevű tárlatukkal képviselték is a térséget a székelyföldi városban. Most pedig fordult a kocka, a sepsiszentgyörgyiek hozzák el Erdély, a Székelyföld művészetét Váradra. A június 22-én 19 órától tervezett kiállítás-megnyitót követően kerekasztal-beszélgetést tartanak, amelyen a partiumi és a székelyföldi érintettek mellett részt vesz Bogár Róbert neves magyarországi belsőépítész is, aki egyébként bábáskodott a Design-hét felett.

Különös színfoltja lesz az idei Szent László Napoknak a Kontrasztkiállítás. Tussay Szilárd, az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági referense elmondta, a 14 éven felülieknek ajánlott kiállítás anyaga – molinók és videók –a mai társadalmat érintő legaktuálisabb kérdéseket feszegető kérdéseket járja körül, mint például a családon belüli erőszak, a függőségek, az abortusz vagy az öngyilkosság. A megrázó képek után lelkigondozók foglalkoznak a fiatalokkal. A sokkoló erejű kiállítás a Szent László Napok keretében június 24–26-án, 11 és 18 óra között kisebb csoportokban látogatható.

Zatykó Gyula főszervező az idei újdonságok közül kiemelte: idéntől 10 lejtől kezdődő összeggel mindenki kiveheti a részét abban, hogy jövőre még színesebb legyen a program, 10, 20, 30 lej értékű támogatói karkötőik megváltói pedig értékes nyereményekben is részesülnek. Egy kerékpárt, egy magyarországi wellness-hétvégét, kétszemélyes belépőt a kolozsvári Untold fesztivál augusztus 4-ei, csütörtöki napjára, vagy kétszemélyes négynapos kempinges bérletet a torockói Double Rise fesztiválra egyaránt megnyerhetnek.
A programok Android és iOS platformokon elérhető mobilalkalmazáson is böngészhetőek lesznek: a Codespring segítségével a kulturális fesztivál jelen lesz ugyanis a Festiv Appban. A Szent László Napok sajtószolgálata közlése szerint a program elérhető a rendezvény honlapján és Facebook-oldalán is.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.