// 2025. december 22., hétfő // Zéno

Ki kit támogat az elnökválasztáson?

// HIRDETÉS

A második forduló lényegesen leegyszerűsíti a politikai szembenállás logikáját. Mindkét talpon maradt jelölt mögött meglehetősen sokszínű tábor sorakozott fel.

Megpróbáljuk tehát eddigi ismereteink szerint összefoglalni, a politikai elit (és részben a kulturális és médiaélet) szereplői közül kik és miért sorakoztak fel Victor Ponta, illetve Klaus Johannis mögött. Nem állítjuk, hogy a „madarat tolláról, embert barátjáról” elv minden esetben helytálló, de a tájékozódásban talán segíthet.

Főként az első fordulóban kiesett elnökjelöltekre és az erdélyi magyar közösség szempontjából meghatározó szervezetekre, szereplőkre összpontosítunk, de nem csak. 

 

♦ Călin Popescu-Tăriceanu, aki a harmadik helyre futott be, Victor Pontát támogatja a második fordulóban. Ezen nem csodálkozhatunk túlságosan, nemcsak azért, mert az utóbbi időben egymás nyakába borultak (politikai értelemben, nyilván), hanem mert a Szenátus elnökét a jelenlegi miniszterelnök elég egyértelműen az utódjaként nevezte meg – amennyiben ő nyeri az elnökválasztást.

 

♦ Elena Udrea, a Traian Băsescu védnökölte Népi Mozgalom Pártjának jelöltje virágnyelven ugyan, de Klaus Johannis mellett tette le a voksot. Azt mondta, pártjának választói a legerőteljesebben Ponta- és PSD-ellenesek, ezért nem kétséges, hogy november 16-án Ponta ellen kell szavazniuk. Ez az indirekt támogatás, mint látni fogjuk, másoknál is felbukkan, nagyjából annak a megfelelője, hogy befogott orral megyünk ugyan szavazni, de mégis csak a kisebbik rosszat választjuk, ha már muszáj.

 

♦ Monica Macovei független jelölt, a korrupt politikai elit egészével elégedetlen kritikus értelmiségiek liblingje nem köntörfalazott. Bejelentette, Klaus Johannist támogatja, annak fejében, hogy a keresztény-liberális jelölt garantálja az Egyesült Államokkal és a NATO-val meglévő stratégiai partnerség meg az EU-s integráció elmélyítését, valamint nem fogadja el az amnesztiatörvényt. Johannis ugyan nem egyezkedik senkivel, de attól még Macovei továbbra is mellette áll.

 

♦ Kelemen Hunor – nos, ő keményebb dió. Az RMDSZ hivatalosan nem támogat senkit, és arra buzdítja a magyarokat, hogy amennyiben mégis elmennek szavazni, döntsenek belátásuk szerint (ez amúgy is nehezen értelmezhető, hiszen ha nincs pártdirektíva, akkor a szavazóik nyilván belátásuk szerint fognak dönteni). Ha viszont megbogarásszuk az RMDSZ állásfoglalását, azt láthatjuk, hogy a virágnyelven beszélés sajátos változatával állunk szemben: míg Pontát megdicsérték, mert erősen jó partner, Johannisról elég ellenségesen nyilatkoztak. Értelmezze ezt mindenki belátása szerint...

 

♦ Dan Diaconescu populista médiacézár a jelenlegi miniszterelnököt támogatja. Kicsit csavaros indoklást fűzött ehhez hozzá, mondván, hogy neki ettől Ponta még a politikai ellenfele, sőt ellensége marad, de olyan isten nincs, hogy ő és hívei Johannisra üssék a pecsétet.

 

♦ Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt vezetője ismét felállt a hordóra, és – a kormánykoalíció egyik kisebb pártjával, az UNPR-vel kötött megállapodás értelmében – Ponta mellett teszi le a voksot. Ez a fordulat döntötte el végül, hogy az RMDSZ – ha volt is ilyen szándéka – nem állt ki Ponta mellett, mert a magyarok olyan mértékben utálják a gyakorló elmebetegnek elkönyvelt, magyargyűlöletéről hírhedt Vadimot, hogy a felborulás veszélye nélkül nem lehetett volna egy csónakban evezni vele.

 

♦ Teodor Meleșcanu főhírszerző és bukott elnökjelölt Pontát támogatja. Olyan jól megértik egymást, hogy a miniszterelnök máris kinevezte külügyminiszternek a frissen lemondott Titus Corlățean helyére.

 

♦ Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester, az erdélyi magyarok másik kedvence nem támogat senkit a második fordulóban. Mindkét jelölt idegenszívű, külföldi érdekek által machinált báb, ésígytovább. Funar amúgy sem hiszi, hogy szükség lenne efféle ajánlásra, mert meggyőződése szerint minden galaktikus ármány ellenére mégis csak ő nyerte az elnökválasztást, rögtön az első fordulóban, az igazságot pedig nem lehet sokáig szőnyeg alá söpörni.

 

♦ Szilágyi Zsolt alakulata, az Erdélyi Magyar Néppárt egyértelműen fogalmaz: az erdélyi értékek megerősítésére van szükség, ezért Klaus Johannis mellett teszik le a garast. Nem valószínű, hogy a szász származású jelölt sorsát a néppárti szavazatok döntik el, de rajtuk aztán ne múljék, gondolhatták.

 

A keresztény-liberális jelöltet támogatja Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. Johannis állítólag a Facebook-oldalán meg is köszönte Tőkésnek és Szilágyinak a támogatást, de a bejegyzést utólag törölte. Ha igaz, ha nem, jól hangzik.

 

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke is megszólalt: ő is pro Johannis. Hogy az autonómiától mereven elzárkózó liberális politikus mit szól a székelyföldi autonomisták támogatásához, nem tudni.

 

A többi kiesett jelölt (William Brânză, Constantin Rotaru, Mirel Mircea Amariței) második fordulós opcióiról nincs tudomásunk.

 

Azt, hogy a kulturális élet, a média, a sportvilág, a civil társadalom berkeiből ki kit támogat, nehéz pontosan felmérni, és annyi időnk nincs a választásig, hogy mindenkinek utánanézzünk. A közösségi oldalak posztjaiból és a sajtóhírekből szemelgethetünk tehát. Az bizonyosnak látszik, hogy az idős színészlegenda, Radu Beligan, az olimpiai és világbajnok atléta, Szabó Gabi, a világhírű teniszező, Ilie Năstase vagy a sztárorvos Raed Arafat a szociáldemokrata jelölt mellett áll. 

 

Az irodalmi Nobel-várományos Mircea Cărtărescu – aki többször is hangot adott a Ponta iránti megvetésének, az pedig „a Führer értelmiségijének” nevezte őt – viszont Facebook-bejegyzésben buzdított a Johannis melletti szavazásra. Ugyancsak Johannist támogatja – pontosabban a Ponta elleni szavazást javalljahetven román csúcsértelmiségi, köztük Pleșu, Liiceanu, Patapievici & co.: a jelek szerint a PSD-s jelölt, finoman szólva, nem győzte meg a román intelligenciát.

 

Ja, majdnem megfeledkeztünk a román ortodox egyházról. Nos, egyes szórólapok és videofelvételek tanúsága szerint a

" target="_blank">pópák, sőt

" target="_blank">püspökök a román és ortodox Victorra való szavazásra buzdítanak a nem-román és nem-ortodox Klausszal szemben. Szentmiséken ez egy jó (és nyerő) zárómondat tud lenni.

 

Mit tehetnénk hozzá? Isten minket úgy segéljen.

 

Illusztráció: Erdély László

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam

Szántai János

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
Krónika

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
Székelyhon

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam

Szántai János

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS