// 2026. június 9., kedd // Félix

Kezdődik az 5-11 évesek koronavírus elleni oltása, az illetékesek igyekeznek eloszlatni az aggodalmakat

// HIRDETÉS

A védőoltás ritka és enyhe mellékhatásai eltörpülnek a pozitívumai mellett – mondják.

Fontos nap a szerdai a koronavírus-járvány elleni oltási kampányban, hiszen kezdődik az 5 és 11 év közötti gyerekek oltása. Emiatt az egészségügyi illetékesek igyekeznek már előre eloszlatni az esetleges szülői aggodalmakat.

Andrei Baciu egészségügyi államtitkár szerint például sokkal alacsonyabb a szívizomgyulladás kialakításának esélye az oltás után, mint az idősebb korosztályoknál, bár azok esetében sem magas.

Baciuazt mondta, az eddigi tapasztalatok alapján nem nőtt az oltások után a szívizomgyulladásos esetek gyakorisága ebben a korosztályban, ami annak is betudható, hogy a felnőttekhez képest háromszor kisebb adagot kapnak a Pfizer vakcinájából.

Az is bebizonyosodott, hogy az oltás védelmet nyújt a több szervet is érintő gyulladásra, amely egyes, a koronavírus-fertőzés akár enyhe formáján átesett gyerekeknél alakult ki.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy kisebb mellékhatások – szúró érzés, kisebb fájdalom, duzzanat az oltás helyén, izomfájdalom vagy láz – ám ezek miatt nem kell aggódni, elmúlnak.

Az oltás pedig több mint 90 százalékos hatékonysággal véd

a jelenleg terjedő vírusvariánsok okozta súlyos megbetegedéssel szemben.

Egy másik orvos, Valeria Herdea, aki az oltási kampányért felelős testületnek is tagja, egyben az orvosi kamara alelnöke, szintén azt mondja: fontos beoltatni a gyerekeket is, ez ugyanis megóv a súlyos megbetegedéstől, és közben a gyerekek környezetében levő, kockázati csoportba tartozó személyeket is védi.

A doktornő szerint azért is lényeges, hogy a gyerekek megkapják az oltást, mert lehet, hogy ők ugyan csupán enyhe tüneteket mutatnak, de átadhatják a vírust a környezetükben levő időseknek, cukorbetegeknek, szívbetegeknek, magas vérnyomásban szenvedőknek vagy túlsúlyosaknak, akik a veszélyeztetett csoportba tartoznak, és ha elkapják a vírust, akár intenzív osztályra is kerülhetnek, sőt akár bele is halhatnak a fertőzés szövődményeibe.

Arra is emlékeztetett, hogy a kisgyerekek már régóta számos oltás kapnak, például hepatitis B vagy TBC ellen, vagyis az oltások már bizonyították a hatékonyságukat.

A doktornő amúgy szigorú ítéletet fogalmazott meg: szerint

azért kell a gyerekeket oltani, mert a felnőttek nagy része felelőtlen volt, és nem oltatta be magát.

A gyerekeket egyébként 220, külön számukra kialakított, egyes helyeken játszóházat idéző oltóponton, illetve az oltási kampányban résztvevő háziorvosok rendelőiben oltják, a két oltás közötti időintervallum esetükben is 21 nap.

Az őket kísérő felnőttek egy szabadnapot kapnak.

A gyerekek oltásáról bővebb információt itt találhat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az egyesült Nagy-Románia máig nem jelent egységesítést
Főtér

Az egyesült Nagy-Románia máig nem jelent egységesítést

A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják
Krónika

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják

Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…
Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve
Székelyhon

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve

Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja
Krónika

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja

Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.

Nem sikerült megmenteni a motoros életét a vasárnapi baleset után
Székelyhon

Nem sikerült megmenteni a motoros életét a vasárnapi baleset után

Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.

// még több főtér.ro