Bedugultak a határátkelők: a külföldön dolgozók itthon vakációznak, az itthoniak külföldön.
Az utóbbi két nap során jelentősen megnőtt a gépjárműforgalom a román-magyar határon. A határőrség tájékoztatása szerint 70 százalékkal nőtt a schengeni övezet országai felől a forgalom, elsősorban a hazalátogató román vendégmunkások miatt. A kimenő forgalom is nőtt, amit a külföldön vakációzó romániai turistákkal magyaráznak a hatóságok.
Júniushoz képest országos szinten 17 százalékos forgalomnövekedést hozott a július: az elmúlt két napban 750 ezren lépték át a határt.
A vendégmunkások hazaérkezése a közutakon is érezteti a hatását, főleg a DN7-es számú országúton, ahol – többek között – német, spanyol, olasz és francia rendszámtáblájú gépkocsik okoznak torlódást.
A határrendészet közölte: a határátlépés gyorsítása érdekében kiegészítették a személyzetet. Naponta 4 ezer határőr teljesít szolgálatot az infrastruktúra maximális kihasználásával.
Azt javasolják, hogy akik határátlépésre készülnek, tájékozódjanak a határőrség honlapján is elérhető alkalmazás segítségével, mely valós időben mutatja a várakozási időt. Eszerint jelenleg a Szatmár megyében található vámoknál 30 perces a várakozási idő, máshol 10 perc. Már ha tényleg valós adatokat mutat a mobilalkalmazás...
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.