// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kezdődik a kolozsvári Szent Mihály-templom restaurálása

// HIRDETÉS

Hivatalosan már építőtelep és három évig biztos marad a védőkerítés Erdély legmagasabb és második legnagyobb temploma körül.

Hivatalosan is építőteleppé nyilvánították a kolozsvári Szent Mihály-templomot és környékét: kedden védőkerítéssel vették körül az istenházát, melyre a munkálatokat jelző tájékoztató tábla is felkerült. A mintegy ötmillió eurós uniós támogatású restaurálás a tervek szerint három évig tart (a finanszírozó négyéves munkálatot engedélyezett), a két százalékos önrészhez továbbra is várják az adományokat.

A restaurálási folyamat hétfőn szentmisével kezdődött, miután vasárnap beiktatták a Szent Mihály-egyházközség új plébánosát, Kémenes Lóránt-Zoltánt, aki egyben a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerület főesperese is. A mélyszórványból, a Fehér megyei Türből érkező plébános a decemberben elhunyt Kovács Sándor munkásságát folytatja, aki évtizedekig fáradozott azért, hogy Kolozsvár ékessége ismét régi fényében ragyoghasson.

Bár az építőtelepet jelző tábla már felkerült, szerdán délben még nem sok jelét láttuk a munkának, csupán a Főtéren álló két kisebb teherautó jelenléte utalt arra, hogy rövidesen a külső kőburkolat tisztításához szükséges állványok is felkerülnek a műemlék épület köré. A környéken sétáló rendőr mit sem tudhatott erről, ugyanis ottjártunkkor épp tüzetesen vizsgálgatta az egyik sofőr iratait.

Fotók: Pap Melinda

A védőkerítés egyébként csak a főbejáratig tart, a római katolikus templom továbbra is látogatható. Ottjártunkkor imádkozó hívek és bámészkodó turisták egyaránt akadtak a templomban, miközben a karzaton orgonakoncert próbája zajlott. A templomtérben semmi sem utalt a soron következő munkálatokra.

Az illetékesek a restaurálás menetét ismertető kerekasztal-beszélgetésen azt mondták, a bútorzatot novemberben szállítják el, hogy ne sérüljön a munkálatok ideje alatt. A restaurálással foglalkozó Veres Stelian lelkész akkor a Szabadság napilapnak azt nyilatkozta: reméli, sikerül elérni a kivitelezőnél, hogy a templom akár húsvétig nyitva álljon a hívek előtt. Amikor már elkerülhetetlen lesz a bezárás, a szentmiséket a Ferences, illetve a Piarista templomban tartják majd.

A Szent Mihály-templom restaurálása jóval komplexebb feladat lesz a Farkas utcai református temploménál, állítják a szakértők, a legnagyobb kihívást a 18 méter magas, barokk fedélszerkezet és a torony helyreállítása jelenti, mivel süllyedéssel és erős repedezettséggel számolnak, de statikai gondokra is fény derülhet.

A belső felújítás és a villanyhálózat cseréje mellett a templom korszerű belső világítást kap, mely az építészeti elemek kiemelését szolgálja. A padfűtés is megújul, és a tűzvédelmi és biztonsági rendszert is kicserélik.

A felújítási tervet készítő Maksay Ádám építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök korábban a Főtérnek elmondta: a kőrestaurálási munkálatok után nem kell olyan vakítóan fehér falfelületekre számítani, mint a Farkas utcai istenháza esetében, katolikus templomról lévén szó óvják a régi feliratokat, falfestményeket.

A legnagyobb változás a templomhoz később hozzáépített toronyban várható, ahol a régi falépcsőt fémszerkezetre cserélik, és a kilátóhoz vezető útvonalat is biztonságossá teszik, míg az egykori levéltárban kiállítóteret alakítanak ki. A szakemberek azt ígérik, hogy a munkálatok ideje alatt folyamatosan tájékoztatják a sajtót és a nagyközönséget a munka menetéről, mely mobilapplikáción is követhető lesz.

A kivitelezéssel megbízott szegedi Kész Zrt.-nek nem ez az első nagyobb volumenű munkája, referenciái között szerepel a budapesti Kossuth tér felújítása és a pannonhalmi térkialakítás is, de a Liszt Ferenc repülőtéren is újított fel terminált, illetve épített csarnokot a Mercedesnek is.

A kolozsvári Szent Mihály-templom nemcsak Kolozsvár jelképe, Erdély egyik legjelentősebb műemlék épülete is. Erdély második legnagyobb alapterületű temploma (a brassói Fekete-templom után), 76 méteres tornya, mely a kereszttel 80 méter, a legmagasabb erdélyi templomtorony. Azt, hogy mikor kezdték el építeni, nem tudni pontosan, a munkálatok befejezése az 1419–1437-es időszakra tehető. Az eredeti torony később, az 1511–1545 közötti időszakban épülhetett, bár kettőt terveztek, csak egy készült el. A templom jelenlegi, neogótikus tornya 1837 és 1859 között épült.

A főtéri templomot rövid ideig a protestánsok, majd az unitáriusok is használták, végül visszakerült a római katolikus egyházhoz. Számos történelmi esemény színhelye volt, falai között közel ötven országgyűlést tartottak, több erdélyi fejedelmet is itt iktattak be: Báthory Zsigmondot, Rákóczi Zsigmondot, Báthory Gábort és Bethlen Gábort. Itt szentelték erdélyi római katolikus püspökké Márton Áront, aki 1944. május 18-án ugyanebben a templomban mondta el híres beszédét, amelyben elítélte a zsidóüldözést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro