// 2026. november 3., kedd // Győző

Kevesebb pénzből gazdálkodnak Kolozsvár és Vásárhely „magyar napjai”

// HIRDETÉS

A Kolozsvári Magyar Napok és a Vásárhelyi Forgatag nem, de Tusványos és a nagyváradi Szent László Napok szerepelnek a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott rendezvények között.

Az elmúlt években, mindenki nagy örömére, sorra jelentek meg a kulturális fesztiválok Erdély nagyobb városaiban. Ezek – bevallott módon – a Kolozsvári Magyar Napok sikeresnek bizonyuló sémáját követték, mely szerint pályázz minél több helyre, mozgósítsd a civileket és vállalkozókat, és legfőképpen találj ki olyan programokat, amelyeket érdemes támogatni.

Brassóban, Nagyváradon, és Marosvásárhelyen is beindult a rendezvényszervezés, és annak rendje és módja szerint születtek a jobbnál jobb ötletek és pályázatok. Mivel olyan sok pénzosztó alapítvány nem létezik Erdélyben, illetve a városi és megyei önkormányzatok nem minden városban fogékonyak a magyar rendezvények támogatására, ezért értelemszerűen a legnagyobb támogatásokat a magyarországi Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA), illetve a Bethlen Gábor Alaptól (BGA) remélik évről évre a szervezők – és mellesleg nem hiába.

A NKA kulturális fesztiválok támogatására „szakosodott” kollégiuma május elején hozta meg döntését arról, hogy idén milyen rendezvényeket támogatnak. A szempontok, amelyek alapján döntenek, nem ismertek, de tény, hogy idén sem a Kolozsvári Magyar Napok, sem a Vásárhelyi Forgatag pályázatai nem szerepelnek a pozitívan elbírált pályázatok között. Az erdélyi rendezvények közül az idén a huszonötödik alkalommal megszervezésre kerülő Tusványos, avagy „polgári nevén” Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, és a második alkalommal tartandó nagyváradi Szent László Napok szerepel a támogatott rendezvények listáján – előbbi 8 millió, utóbbi 4 millió forinttal.

A Kolozsvári Magyar Napok szervezőit meglepetésként érte a hír, hogy az előző évek egyik legnagyobb támogatójaként idén az NKA nem ad pénzt. Sánta Levente fesztiváligazgató a Főtérnek elmondta: az összköltségvetés mintegy 20 százalékát remélték az NKA-tól, és nyilván megnehezíti a dolgukat, hogy ezzel szemben egy forintot sem kapnak. Ugyanakkor elmondta: nem esnek pánikba, hanem mindent megtesznek azért, hogy a költségvetési űrt pótolják. A tavaly egyébként húsz millió forintra pályáztak az NKA-nál, ebből 8 milliót meg is kaptak, amit később a miniszteri különkeretből további 7 millió forinttal egészítettek ki. Gergely Balázs főszervező a Marosvásárhelyi Rádiónak azt nyilatkozta: komoly gondokat fog okozni a szervezőcsapatnak a hiány pótlása, főleg annak tükrében, hogy a romániai Nemzeti Kulturális Alap sem nyújt idén támogatást a rendezvénynek. A Transindexnek ugyanakkor elmondta: egyetlen program sem fog elmaradni, és megoldják ezt az érvágást.

Hasonlóképpen nyilatkozott Vásárhelyi Forgatag egyik főszervezője, Portik Vilmos, aki azt mondta: át fogják szervezni a prioritásokat.

Örülnek viszont a nagyváradi Szent László Napok szervezői, hiszen a tavaly nem kaptak támogatást az NKA-tól. A szervezők a Főtér megkeresésére elmondták: a tavalyi fesztivál sikerének híre valószínűleg eljutott Budapestre, ezért döntöttek úgy a magyar fővárosban, hogy 4 millió forinttal támogatják a kezdeményezést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro