// 2026. november 3., kedd // Győző

Ketten meghaltak egy erős földrengésben az Égei-tenger térségében

// HIRDETÉS

Két külföldi turista vesztette életét. A károk jelentősek a török és görög területeket is érintő földmozgás nyomán.

Erős, 6,7-es erősségű földrengés rázta meg csütörtök éjjel Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket, első jelentések szerint ketten meghaltak, sokan megsérültek, komoly károk keletkeztek.

Jorgosz Hatzimarkosz, Görögország dél-égei térségének kormányzója péntek reggel a görög közszolgálati rádiónak nyilatkozva megerősítette, hogy két ember, egy Törökországból és egy Svédországból érkező turista életét vesztette. Mindketten egy leomló fal alatt lelték halálukat. A kormányzó beszámolt arról is, hogy egy harmadik, nem azonosított állampolgárságú turista megsérült, mert pánikba esett, és kiugrott szállodája első emeleti teraszáról.

Az Amerikai Földtani Intézet (USGS) adatai szerint a rengés epicentruma a törökországi Bodrum városától 10 kilométerre délre, Kosz görög szigettől 16 kilométerre keletre-északkeletre történt, tíz kilométeres mélységben.

A görög Ana hírügynökség arról számolt be, hogy a földmozgásban Kosz szigetén ketten meghaltak, harmincan megsérültek. Jorgosz Kiricisz, a sziget polgármestere a helyi rádiónak azt mondta, hogy a szigettel azonos nevű városban károk keletkeztek, de a sziget többi részén nincs nagyobb gond.

A megrongálódott házak többsége régen épült, amikor még nem vezették be a földrengésekre vonatkozó új építészeti előírásokat. A helyi tűzoltók három embert mentettek ki a romok alól. A mentőalakulatok ellenőrzik, hogy nem maradtak-e olyan emberek, akik beszorultak otthonaikba és nem képesek kimenni a szabadba.

A parti őrség beszámolója szerint a város kikötője is megrongálódott és egy úton lévő kompnak most nincs hol kikötnie. Ródosz szigetéről egy helikopter fedélzetén hat fős mentőalakulat indult, hogy segítsen az ottani munkálatokban. Török katasztrófavédelmi tisztviselők szerint a rengés 6,3-as erősségű volt, amelyet Mugla város térségében, valamint környékén is érezték, és ahol pánikot okozott. Hetvenen fordultak orvosi segítségért Bodrum kórházaiban.

Külön gondot okozott, hogy a helyi mobiltelefon-szolgáltatás túlterheltség miatt akadozott.

A Bodrumtól 6 kilométerre nyugatra fekvő Bitez üdülőhelyen ugyancsak érezték a rengést, az emberek itt is kiszaladtak az utcákra félelmükben, mert attól tartottak, összeomlanak az épületek. Két utórengés is volt. A helyi szálloda vendégei ezt követően visszatértek szobájukba, hogy magukhoz vegyék személyes tárgyaikat és a szabadban töltsék az éjszakát. Sokan matracokból, lepedőkből hevenyészett fekvőhelyeket alakítottak ki a környékén.

A román külügy közölte, a sérültek között nincsenek román állampolgárok.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro