// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Kétszeresen is második lett Simona Halep

// HIRDETÉS

Nemcsak az ausztrál nyílt bajnokság döntőjét, hanem a világranglista első helyét is elbukta a román teniszező.

Olyan már 17 alkalommal előfordult, hogy a női teniszezők világranglistájának első két helyezettje vívta egy Grand Slam-torna döntőjét, de hogy a mérkőzés egyben a világelsőségről is döntsön, az szombat délelőtt (helyi idő szerint este) történt meg Melbourne-ben, az ausztrál nyílt bajnokság fináléjában fordult elő először. Simona Halep és Caroline Wozniacki összecsapásán ugyanakkor két olyan játékos csapott össze, akik eddig úgy voltak világelsők, hogy még nem nyertek Grand Slam-versenyt: a román játékos a Roland Garros döntőjében kapott ki 2014-ben és 2017-ben, míg a dán a US Open fináléjában 2009-ben és 2014-ben. Igaz, neki legalább a világbajnokságnak megfelelő WTA Finals megnyerése összejött tavaly.

A Rod Laver Arenában este fél kilenckor is 32-33 fokos hőségben játszották a finálét, és mivel mindkét játékos elsősorban ellenfelei felőrlésére játszott az egész torna során, kódolva volt a martoni csata. Wozniacki kezdett jobban, de Halep 2-5 után is rövidítésre mentette az első szettet, behúzni azonban nem tudta. A másodikban viszont 3-3 után ő vette el ellenfele adogatását és egy ápolási szünet után ki is egyenlített. A döntő játszmában a fáradtság már rányomta a bélyegét a játékra, ekkor Wozniacki kért orvosi segítséget, és 4-4-ig mindketten csak egy-egy alkalommal tudták hozni a szervájukat, Ezután viszont már Wozniacki koncentrált jobban az egyre hosszabb labdamenetekben, és végül 7:6, 3:6, 6:4-re megnyerte karrierje első Grand Slam-tornáját.

A tornagyőzelemért Wozniacki 4 millió ausztrál dolláros (2,61 millió eurós) pénzdíjat kapott, Halepnek ennek fele járt. A román teniszezők közül így utoljára továbbra is  Virginia Ruzici nyert Grand Slam-tornát, 1978-ban a párizsi Roland Garrost, Halep pedig 16 hetes uralkodás után lekerült a világranglista éléről. Rajta kívül még három olyan  női játékos van, aki volt már világelső, de nincs egyéni Grand Slam-címe: a már visszavolnult orosz Dinara Szafina, valamint a szerb Jelena Jankovics és a cseh Karolina Plisková.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.